A nagyok diktálják a tempót a mesterséges intelligenciában

2023. 08. 14., 19:52

A mesterséges intelligencia korába léptünk, ami számos kérdést felvet – többek között azt, hogy a nagy technológiai cégek által kifejlesztett megoldásokat hogyan tudják a kisebb, akár induló startupok használni. Hazai szinten is vannak már ígéretes megoldások, amelyek az MI-t alkalmazzák, például a betegségek felismeréséhez, a növényi kártevők ellen bevetett robotoknál, a textilhulladék újrahasznosításához vagy éppen egyedi fotóadatbázis létrehozásához.

Nem kétséges, hogy jelenleg a gépi tanulás forradalma zajlik – az azonban még kérdéses, hogy kik mennyire vesznek részt benne, milyen feladata lehet az egyes szereplőknek a piacon.

„Egyrészt a fejlesztés olyan mértékű kapacitást igényel, amit egyértelműen csak a legnagyobb technológiai cégek engedhetnek meg maguknak. Így meghatározó lesz, hogy hogyan, milyen megkötésekkel és költséggel teszik azt elérhetővé a kisebb vállalkozások számára. Másrészt viszont már a startupok is beépítik a mesterséges intelligenciát a szolgáltatásuk egy-egy részének automatizálásába, illetve az MI egy-egy speciális igényekre szabott komponensének kidolgozásában is szerepet tudnak vállalni” – fejtette ki Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

Hazai szinten is vannak ígéretes MI fejlesztések

A technológia terjedését jól mutatja, hogy a legnagyobb hazai vállalati inkubátorban, a start it @K&H-ban fejlődött csapatok már a gyakorlatban is felhasználják. Például a Photon mesterséges intelligenciát és automatizációt is használó programja segítette a Wolt ausztriai bővülését, ami által a képenként 30-60 perces utómunka      mindössze néhány másodpercre rövidült. Ennek köszönhetően Bécsben a Wolt 100 százalékos fotó lefedettséggel tud működni. A legutóbbi, tavaszi kiválasztási időszakban bekerült csapatoknak is már a harmada alkalmazza a technológiát.

A Dr. You egészségügyi platformja gépi tanulás segítségével értelmezi a betegségek tüneteit. A PixInPut szintén mesterséges intelligenciával ellátott, automatizált, beltéri farmfelügyeleti rendszert fejleszt. A GuardenAI autonóm robotokat készít a precíziós gazdálkodás kártevő problémái ellen, a Redivivum Technology pedig MI-re épülő automata válogatórendszerrel segíti a textilhulladék újrahasznosítását.

Merre halad az MI revolúció?

Habár jelenleg főként a generatív, azaz a megadott utasítások szerint szöveget, képet vagy egyéb alkotást készítő mesterséges intelligencia kap nagyobb figyelmet, a jövőben a prediktív, azaz előrejelző megoldásoknál is komoly fejlesztések várhatók. Ilyen terület lehet például a cégek IT biztonsági kockázatának csökkentése, ahol a korábbi támadások alapján tanulva már előre detektálni tudják az új, még nem ismert adathalász vagy egyéb behatolási kísérletek veszélyét rejtő e-maileket. De orvosi oldalon is nagyon ígéretes lehet a képalkotó eljárások MI elemzése, mely segítséget nyújt olyan esetekben, ahol az idő kritikus tényező, mint például az agyvérzés megelőzése.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS