Világszerte hódít a mesterséges intelligencia a cégek körében, de közben aggódnak is a bevezetésükkel járó kiberbiztonsági kockázatoktól – mutat rá az EY több mint 1400 vállalkozással készített nemzetközi kutatásából. Európában az uniós kibervédelmi irányelv (NIS2) segíti a cégeket, hogy hatékonyan vehessék fel a küzdelmet a látványosan növekvő digitális fenyegetésekkel szemben.
Forradalmi technológiának tartják a vállalatok a ChatGPT-t is hajtó generatív mesterséges intelligenciát (GenAI), a megkérdezett közel fele (43 százalék) már befektet ilyen megoldásba. A technológiába beruházó társaságok négyötöde (80 százalék) az alkalmazások működőképességét vizsgálja, míg ötödük (20százalék) már a használat előtti pilot projektek tesztelésnél tartanak. A GenAI-t leggyakrabban a munkavállalók képzésének és csapatmunkájának javításához (36 százalék), valamint az ügyfélszolgálat és az értékesítés (35 százalék) támogatásához alkalmazzák.
A generatív mesterséges intelligencia egyre növekvő népszerűsége ellenére a megfontolt, fokozatos bevezetést részesíti előnyben tízből négy válaszadó (38 százalék), ami alapvetően az etikai kétségeknek tudható be. Szintén erre utal, hogy a technológia elméleti hátterének és felhasználási lehetőségeinek mélyebb megértését, valamint a kockázatok felmérését tartja fontosnak a megkérdezettek közel háromnegyede (73 százalék és 69 százalék), míg több mint felük (52 százalék) aggódik amiatt, hogy az AI-alkalmazások munkahelyeket szüntethetnek meg.
„Minden új technológia bevezetése súlyos kiberbiztonsági kockázatot jelent, különösen igaz ez a mesterséges intelligencián alapuló megoldásokra. A szervezeteknek fokozott óvatossággal kell előkészíteniük az átállást, amit a NIS2 irányelv Magyarországon is érvényben lévő szabályozása is szükségessé tesz. A biztonságos működés garantálása és a szigorú törvényi előírásoknak való megfelelés érdekében ezért egyre több vállalat fordul külső szakértőkhöz” – mondta Zala Mihály, az EY Magyarország kibervédelmi üzletágának vezetője.
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.