2030-ban köszönthet be a következő ipari forradalom

2030-ban köszönthet be a következő ipari forradalom
2022. 06. 22., 14:07

Thierry Klein, a Nokia Bell Labs elnöke volt a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) által szervezett Innovációs Nap és Kompetenciavásár keynote előadója a balatonfüredi BME Tudáscentrumban. Klein a 6G technológia kihívásairól és üzleti lehetőségeiről tartott előadást.

A kétnapos hibrid rendezvényen keynote előadóként vett részt Thierry Klein (a fotón), aki a közel 100 éves múltra visszatekintő, 9 Nobel- és 8 Turing-díjjal elismert Nokia Bell Labs intézet elnöke. Klein és munkatársai jelenleg a 6G területén végeznek kutatásokat, illetve a NASA-val folytatnak együttműködést a Hold első, 2023-ra időzített távközlési hálózatának létrehozása érdekében.

Thierry Klein szerint a kommunikáció, a szolgáltatások és az ipar jövője a 6G, amely várhatóan 2030-ra fog beköszönteni. Az új technológiában az emberi és digitális kommunikáció hatékonyságának növelése mellett már kiemelt szerepet kap a fizikai aktivitások elemzése és befolyásolása is.

„Ezek az autonóm, hibrid technológiák alapjaiban változtatják meg az ipar jövőjét azzal, hogy folyamatosan monitorozni és fejleszteni tudják a fizikai aktivitások hatékonyságát. A következő ipari forradalom a küszöbön áll, amelynek célja a termelékenység, a biztonság és a fenntarthatóság növelése” – mondta Thierry Klein.

„A Műegyetem innovációs ökoszisztémájának sikeres kialakításához és működtetéséhez nagy mértékben hozzájárult a Kompetencia Központ létrehozása és a Nemzeti Laboratóriumok Program elindítása. Emellett kiemelt hangsúlyt helyeztünk az iparjogvédelemre és a startupok támogatására is, melyek tovább erősítik az ipari szereplők és az egyetem közötti együttműködéseket” – emelte ki Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese.

A BME Kompetencia Központja célja, hogy ipari és egyetemi szereplők bevonásával versenyképes termékeket és szolgáltatásokat fejlesszen. Az egyetem jelenleg 4 nagyvállalattal – a Bosch, a MOL, a thyssenkrupp és a ZÁÉV – folytat együttműködést a Biztonságtudományi és technológiai kompetencia központ keretein belül, mely az NKFIH által finanszírozott 2,5 milliárd forint pályázati támogatásnak köszönhetően jött létre 2021-ben.

Az infrastrukturális fejlesztéseknek és a nagyvállalatokkal való együttműködésnek köszönhetően a Műegyetem jövőt formáló technológiák fejlesztésére és alkalmazására képes és teszi mindezt az innovatív építőanyagok, gyógyszeripar, a zöld pénzügyek, a kvantuminformatika a fenntartható energetika, vagy az önvezető rendszerek területén.

„Egyetemünk a hazai felsőoktatási rangsorokban második helyen áll, nemzetközi szinten pedig az első legjobb 2-5 százalékban van. Ez annak köszönhető, hogy a BME képes dinamikusan reagálni az innovációs kihívásokra, egyetemünkön olyan új szakok indultak az ipari igények hatására, mint az űrmérnök vagy az autonóm járműirányítás mérnöki szakok” – fogalmazott dr. Czigány Tibor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora beszédében.

A Műegyetem Science Park programjának célja az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma kialakítása KFI szervezetek, startupok és vállalati együttműködések segítségével.

„A hallgatóknak itt védett környezetben van lehetőségük kipróbálni és tesztelni az innovatív eszközeiket. A program keretében új épület- és szervezetfejlesztések, K+F+I projektek és kutatási infrastruktúra fejlesztések zajlanak” – emelte ki Kotán Attila, a BME kancellára.

A projekt keretén belül a BME Z10-et, a Balatonfüredi Tudáscentrumot (BTC), az 5G hálózat kiépítését, valamint a BME Innovációs és Fejlesztési Központ építését valósítják meg. A rendezvény a tavaly épült BTC-ben zajlott, amely amellett, hogy a Műegyetem 240 éves tudásának és tapasztalatának színtere, közreműködik a balatonfüredi és környéki vállalatok és az önkormányzatok innovációs és fejlesztési feladataiban is. A Tudáscentrum ezenfelül, olyan piaci és vállalati igényekhez igazodó képzéseket szervez, mint például digitalizációs felkészítő, gyakorlatorientált mérnök informatikus vagy informatikus üzemmérnök képzések.

A Műegyetem kutatás-fejlesztési portfóliója szinte minden jövőformáló műszaki kutatási területet lefed.

„A BME-n működő FIEK célja, hogy katalizálja az egyetem és a nagyvállalatok közötti együttműködéseket, összekösse az ipari és akadémiai szereplőket” – fogalmazott dr. Joó Attila, a FIEK igazgatója az Innovációs Napon.

A kétnapos programot szervező BME FIEK számos eredménnyel büszkélkedhet, szerteágazó projektjeinek köszönhetően.  Ezen tevékenységekhez tartozik az MVM és Rolls- Royce villamosenergia és optimalizációs technológiával foglalkozó projektlaborjainak támogatása mellett az iparjogvédelem, illetve a szabadalmi bejelentések segítése – a BRIDGE tudástranszfer szervezetével.

Az Ipar4.0 Technológia Központ létrehozása is a nevükhüz fűződik az IoT (Internet of Things), a big data, és az önvezető járművek technológiáinak bemutatása érdekében, mintegy 250 m2 oktató-kiállító téren, KKV demonstrációkkal, szakmai workshopokkal egybekötve. A BME Z10 startupjait 1,5 Mrd, a Kompetencia Központot közel 2,6 Mrd, a Nemzeti Laboratóriumokat pedig pályázatonként mintegy 1-1 Mrd forint pályázati költségvetéssel menedzseli a FIEK.

Dr. Kaderják Péter bemutatta a Zéró Karbon Központ (ZKK) tevékenységét, mely a FIEK szervezeti egységeként jött létre 2021. áprilisában. A szervezet tudásközpontként kíván hozzájárulni Magyarország 2050-es klímasemlegességi célkitűzéseihez.

„A zöld gazdaságra való átállás évtizedes beruházási és fejlesztési program eredményeként jöhet létre, melyben az üzleti és technológiai innováció kulcsfontosságú. Ehhez a ZKK önálló kutatásokkal, egyetemközi és nemzetközi kutatási együttműködésekkel és ipari – egyetemi platformok működtetésével kínál megoldásokat” – jelezte Kaderják Péter.

A központ ennek megfelelően számos kutatási projektben vesz részt, a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia megvalósításának kiemelt területein (napenergia fejlesztés, energiahatékonysági kötelezettségi rendszer, energiaközösségek, elosztói rugalmassági piac, hidrogénipar fejlesztés) és több szakterületet érintő egyeztetési fórumot is működtet. A ZKK mindezek mellett támogatta a Magyar Akkumulátor szövetség létrehozását 2021-ben és elősegíti az MNB Zöld Otthon Program és a zöld háttéripar fejlesztési koncepció kialakítását.

A BME két új kezdeményezése, a Kompetenciatérkép és az I. BME Kompetenciavásár célja az, hogy nemzetközi láthatóságot biztosítson a kutatócsoportjai által elért eredmények számára és segítse a kutatók akadémiai, ipari, valamint az európai kutatási együttműködésekbe való bekapcsolódását. A Kompetenciatérkép weboldalán jelenleg több mint 320 kutató és 110 kutatócsoport eredményei tekinthetők meg egy könnyen kereshető adatbázisban. A június 16-17-ei napok élő közvetítését 16 ország 263 résztvevője követte. A Kompetenciavásár gazdag szakmai programja a nemzetközi láthatóságról és a kapcsolatépítésről szólt: 24 műegyetemi kutatócsoport mutatkozott be, a résztvevők kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt a zöld társadalmi innováció és az európai ipari stratégia témáiban, virtuális tematikus beszélgetéseket szerveztek az európai kutatás-fejlesztés aktuális témáiban a hidrogéntechnológiától az okosvárosokig.

A kapcsolatépítést egy innovatív mobilapplikáció is segítette, melyen keresztül a regisztrált kutatók közös kutatási témákon alapuló beszélgetéseket kezdeményezhettek egymással és csoportosan.

„Sikeresnek és a jövőre nézve ígéretesnek tartjuk az egyetem első, nemzetközi tudományos partnerkereső eseményét” – jelezte dr. Schenk Borbála, a BMEFIEK vezető európai pályázati tanácsadója.

A kapcsolatépítés folytatódik – a rendezvény teljes felvétele elérhető a FIEK YouTube csatornáján és az innovacio.bme.hu oldalon, a networking applikációban folyó beszélgetésekbe is be lehet kapcsolódni egészen szeptember közepéig.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 18., 12:10
Húsvétkor nem ritka, hogy a gyerekek élő kis nyuszit kapnak ajándékba. Nem kérdés, hogy a nyuszik nagyon kedves állatok, nem csoda hát, ha a szülőknek, gyerekeknek megtetszik. Nem árt azonban előre átgondolni, hogy mi lesz a kis szőrmókkal húsvét után. A házi kedvencek érdekeit törvény is védi. Előírja, hogy állattartóként mit kell betartani. Mire köteles a kis kedvenc gazdája? A legfontosabb tudnivalókat dr. Kocsis Ildikó ügyvéd foglalta össze.
2025-04-17 13:15:00
Gigantikus gyermekjátékkal találkozhat az, aki április 17-én a budapesti Fashion Street környékén jár, amelyen egy 99 százalékos árengedményt sugalló címke is látható. A mackót valójában nem lehet megvásárolni és hazavinni, viszont még az árának egy százalékát sem kell kifizetnie annak, aki szeretné, hogy – racionális méretű és értékű, – sporteszközök és élmények tegyék szebbé a gyermekotthon lakóinak életét.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.