2024-re az okostelefonok 20 százalékában eSIM lehet

2022. 12. 06., 17:24

Idén március óta mindegyik magyar mobilszolgáltató lakossági kínálatában elérhető a virtuális SIM kártya. Az eSIM előnyei között a szolgáltatók jellemzően kiemelik a kisebb környezetterhelést a kevesebb keletkező műanyaghulladék miatt, a kényelmesebb mobilhasználatot és a kisebb eszközök – például okosórák – számára is biztosítható közvetlen mobilinternet-hozzáférést. Az eSIM bevezetést ünneplő sajtóközlemények azonban jellemzően nem hangoztatják a technológia egy másik jelentős erősségét, az egyszerű szolgáltatóváltás lehetőségét.

„Az eSIM-et használó ügyfél számára az új mobilszolgáltató választása kis túlzással egy kattintással megvalósítható lehet, hosszú távon pedig kérdéses, hogy szükség lesz-e egyáltalán a fizikai ügyfélszolgálat felkeresésére a folyamat során” – mondta Hosszu Gábor, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának igazgatója.

Az eSIM-et használó ügyfelek aránya jelenleg még alacsony, azonban a folyamatos készülékcserékkel egyre több felhasználó számára lesz elérhető a technológia. Kérdés, hogy ez meg fog-e jelenni (és ha igen, mikor) a szolgáltatók oldalán is esetlegesen megnövekedő ügyfélmozgási adatokban?

Az Egyesült Királyságban 2024-re 20 százalékosra becsülték az eSIM képességgel rendelkező okostelefonok arányát, amely azt jelentheti, hogy világszinten 2025-re potenciálisan már 2,4 milliárd készülékben használhatnak virtuális SIM kártyát.

A nagy tech cégek már jelenleg is megkerülhetetlenek

A nagy tech cégek, elsősorban az Apple és a Google komoly szereppel bírnak a mobil ökoszisztéma szolgáltatásban (eszközök, operációs rendszerek és online szolgáltatások biztosítása), emellett erős közvetlen kiskereskedelmi szintű ügyfélkapcsolattal is rendelkeznek. Ezt kihasználva tudnák piaci szerepüket tovább erősíteni mobil előfizetések közvetlen kiskereskedelmi értékesítésével, ahogy erre az Ofcom februári tanulmánya is rámutatott (Ofcom's future approach to mobile markets – A discussion paper).

A mobil szolgáltatások kiskereskedelmébe való belépés több módon is elképzelhető az Ofcom szerint: kínálhatnak közvetlenül mobil szolgáltatásokat a saját márkájuk alatt, virtuális szolgáltatóként (MVNO), illetve operációs rendszerük szolgálhat kiskereskedelmi platformként a szolgáltatóváltáshoz, ahol az okostelefon tulajdonosa egy gombnyomással kiválaszthatná a szolgáltatóját is.

Google Fi: végállomás vagy első lépés?

Működő példa már van: a Google az USA-ban lépett piacra virtuális szolgáltatóként a Google Fi előfizetési szolgáltatással, amellyel az eSIM képes készülékek tulajdonosai a technológiában rejlő előnyöket kihasználva mindig a legjobb lefedettséggel bíró szolgáltató hálózatára tudnak csatlakozni, kvázi belföldi roamingot megvalósítva. Innen már csak egy lépés az okostelefonok menürendszerén keresztüli szolgáltatóváltás.

„Nem nehéz elképzelni, hogy a böngészők alapbeállítást kérő felugró ablak mintájára egyszer csak olyan üzenetet látunk okostelefonunk menüjében, amely szerint telefonálási és internetezési szokásainkat figyelembe véve, havonta bizonyos összeget meg tudnánk takarítani egy másik szolgáltató csomagjára váltva” – tette hozzá Bakos Márton, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának szenior specialistája.

A szakértő szerint, ha tovább is mennek a nagy tech cégek ezen az úton, a magyar piac várhatóan nem lenne az elsők között, ahol ezt a szolgáltatást bevezetik. Néhány piaci sajátosság miatt ugyanis Magyarországon nehezebben elképzelhető az egykattintásos szolgáltatóváltás: ez ellen dolgozik például a csomagolt vezetékes és mobil szolgáltatások magas aránya és nehezebb kiválthatóságuk is.

Meglepő módon más országokban ez nem annyira magától értetődő, az Egyesült Királyságban például még csak most kezdenek jobban elterjedni a konvergens szolgáltatási ajánlatok.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-06 16:22:00
Sokan találkozhattak már az elővásárlási joggal, különösen ingatlan adásvételi szerződések esetén. Az ingatlanok néha nem pénzbeli ellenérték, hanem más ellenszolgáltatás fejében cserélnek gazdát. Ilyen esetekben élhet a jogával az elővásárlási jog jogosultja? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
2023-06-06 14:22:07
A Növekedési Hitelprogram keretében folyósított zöld hitelek igénylésének lehetősége egy éve véget ért, de bizonyos bankok továbbra is fenntartanak kedvező feltételek mellett kínált „piaci zöld hiteleket” már használt ingatlan felújítása esetén is. A Credipass pénzügyi szakértői összeszedték a legfontosabb előnyöket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS