Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója

2026. 03. 12., 10:25

A Széchenyi Kártya Program új eleme a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, az Agrárminisztériummal egyeztetett feltételrendszer mellett megvalósuló Széchenyi Agrár Mikro Forgóeszközhitel Konstrukció, amely márciustól szabad felhasználású forrást biztosít a mikro- és kisvállalkozásoknak fix évi 3 százalékos nettó kamattal, saját erő nélkül, egyszerűsített feltételekkel.

A kisebb volumenű forrásokhoz nehezebben hozzáférő, agrárágazati mikro- és kisvállalkozások is fix évi 3 százalékos nettó kamatszint melletti forgóeszközhiteleket igényelhetnek. A Széchenyi Kártya Programon belül bevezetésre kerülő Széchenyi Agrár Mikro Forgóeszközhitel két új alkonstrukcióval segíti az agrár vállalkozásokat. A „Zöld út” elnevezésű alkonstrukciót a mikrovállalkozások, köztük a kezdő vállalkozások is igénybe vehetik max. 5 millió forint hitelösszegig, míg az akár 50 millió forintos hitelkonstrukcióra a legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkező mikro- és kisvállalkozások jogosultak. Mindkét alkonstrukcióban szabad felhasználású hitelről van szó, azaz a felhasználását nem szükséges számlákkal, bizonylatokkal igazolni. Az új finanszírozási lehetőség javítja a kisebb agrárvállalkozások likviditását, stabil működését és a helyi termelői piacok ellátását.

Az igénylési feltételek részletesen a Széchenyi Mikrohitel Program Szabályzatában olvashatók, amely elérhető a KAVOSZ Zrt. honlapján.

A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség a Széchenyi Kártya Program keretében megszokott eljárásrendnek megfelelően a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a KAVOSZ Zrt. regisztráló irodáiban.

„A Széchenyi Kártya Program hosszú évek óta kiemelt szerepet tölt be a hazai kis- és középvállalkozások finanszírozásában, az agrárszektorban működő mikro- és kisvállalkozások számára pedig különösen fontos a kedvező és kiszámítható finanszírozási lehetőség. Az új konstrukció célja, hogy gyors és kiszámítható likviditási lehetőséget biztosítson a gazdálkodóknak, hozzájárulva a stabil működéshez és a termelési folyamatok folyamatosságához” – nyilatkozta Végh Richárd a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

A konstrukcióban a hitelt a Széchenyi Agrár Mikro Forgóeszközhitel Konstrukció forgalmazásához csatlakozott pénzügyi vállalkozások nyújtják és az agrár mikro- és kisvállalkozások hitelhez jutását az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) készfizető kezességvállalása segíti. A legújabb konstrukcióval tovább erősödik az a szövetség, amelyet a kormány a Széchenyi Kártya Programon keresztül kötött a hazai vállalkozásokkal, biztosítva számukra a finanszírozási igényekhez igazodó, államilag támogatott kedvező feltételrendszerű pénzügyi megoldásokat – olvasható a KAVOSZ közleményében.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026. 04. 17., 13:05
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.