Taxisok számára is elérhető a 0 százalékos Széchenyi Turisztikai Kártya Folyószámlahitel

2020. 10. 08., 08:05

A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett Széchenyi Kártya Program konstrukciók folyamatosan igazodnak a vállalkozások igényeihez. A Széchenyi Kártya Programban 2020. szeptember 21-én bevezetésre került Széchenyi Turisztikai Kártya Folyószámlahitel október 22-től már a taxis és kisbuszos személyszállító vállalkozások számára is elérhető – jelentette be dr. Parragh László, az MKIK elnöke, a KAVOSZ Zrt. igazgatósági elnöke.

Az eddigi feltételrendszer alapján a vendéglátás, szállodai és szálláshely szolgáltatás, rendezvényszervezés, utazásszervezés, és -közvetítés, különjárati autóbuszos személyszállítás területen működő vállalkozások igényelhették a konstrukciót, amely most az MKIK elnökének javaslatára, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatása mellett kiegészül a taxis és kisbuszos személyszállító vállalkozásokkal is (taxis személyszállítással foglalkozó vállalkozások, valamint szintén a 4939 TEÁOR szerinti tevékenységet végző – jellemzően mikrobuszos személyszállító – vállalkozások).

Az említett vállalkozások számára a Széchenyi Turisztikai Kártya 2020. október 22-től

  • 0 százalék kamattal,
  • 0 forint kezelési költséggel,
  • 0 forint bírálati díjjal,
  • 1, 2 vagy 3 éves futamidőre,
  • akár 250 millió forintig

igényelhető.

A Programon belüli konstrukcióink az állami támogatásoknak köszönhetően igen népszerűek a vállalkozások számára, jelen helyzetben nélkülözhetetlenek a szektorban. A Széchenyi Turisztikai Kártya országszerte igényelhető a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a területi kereskedelmi és iparkamarák és a KAVOSZ Zrt. regisztráló irodáiban. A részletes igénybevételi feltételek a www.kavosz.hu oldalon elérhetőek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS