Százezres ajándék pénzzel csábítanak a bankok a babaváró hitelre

2022. 03. 28., 15:09

Egymásra licitálva versengenek a bankok azért, hogy a gyereket vállalók náluk vegyék fel az egyébként kamatmentesen igényelhető babaváró hitelt. A legalább százezer forint ajándék pénz szinte már alap, de akár kétszázezerig is feltornászható ez az összeg. Van olyan bank, amelyik még a babaholmik vásárlásához is ad kedvezményt.

Nemcsak a gyereket tervezőknek, hanem a bankoknak is nagyon vonzó a babaváró hitel. Az nem csoda, hogy az ügyfeleknek jóformán kihagyhatatlan ajánlat a babaváró, hiszen kamatmentesen tízmillió forintos hitelt fedezet nélkül másként csak a mesében kaphat az ember, nem a bankban. A hitel felvételéért kínált extra kedvezmények pedig azt mutatják, hogy a bankoknak is megéri, hogy a fiatal gyerekeseket a babaváróval hosszú időre magukhoz kössék. A Bank360.hu összeszedte, hogy melyik banknál milyen kedvezményt kínálnak a babaváró hitel felvételéért cserébe.

Bár a Budapest Bank néhány nap múlva, 2022. március 31-én összeolvad az MKB Bankkal, az állami kamattámogatással igénybe vehető babaváró kölcsön továbbra is a jelenlegi feltételekkel lesz elérhető. (Az MKB Bank viszont átmenetileg felfüggesztette az értékesítést.) A Budapest Bank a babaváró hitelt igénylőknek 130 ezer forintos jóváírást kínál, ehhez viszont a felvett hitelösszegnek el kell érnie legalább a 9 millió forintot. Az akció 2022. március 21-től elérhető, és a 2022. június 30-ig hiánytalanul befogadott kölcsönkérelmekre vonatkozik. Az ajánlatot áprilistól már az MKB Bank kínálatában kell keresni. (A BB és MKB összeolvadásával kapcsolatos információkat ebben a cikkben foglaltuk össze.)

A CIB Bank 120 ezer forint jóváírást kínál a babaváró hitelt igénylő ügyfeleknek. Az akció 2022. február 1. és 2022. március 31. között érvényes. A jóváírás további feltétele, hogy az igényelt babaváró kölcsön folyósítása megtörténjen legkésőbb 2022. május 13-ig.

Az Erste Bank akciója 2021. november 15-től visszavonásig érvényes. Babaváró hitel igényléskor 100 ezer forintos, egy összegben jóváírt kedvezményt lehet igénybe venni. Emellett, ha a babaváró hitel mellé Erste Max Hitelkártyát is igénylünk Babaváró csomaggal, akkor az első évben 10 százalék visszatérítést kaphatunk az öt vezető bababoltnál történt vásárlások után. 

A babaholmik vásárlása más módon is nyerhetünk egyébként, hiszen számlával az egészségpénztárba befizetett, majd baba-mama termékekre, szolgáltatásokra elköltött pénz után 20 százalékos adó-visszatérítést lehet igénybe venni, évente legfeljebb 150 ezer forintig.

A Gránit Banknál 120 ezer forint jóváírás érhető el, ha 2022. április 29-ig hiánytalan babaváró hitel igénylést ad le a házaspár. A folyósításnak 2022. június 30-ig meg kell történnie, a bank pedig a folyósítást követő hónapban írja jóvá a kedvezményt. 

A K&H Bank szintén 120 ezer forint jóváírást kínál a babaváró hitelt igénylőknek, 2022. április 30-ig. A folyósításnak 2022. május 31-ig kell megtörténnie, a felvett hitelösszegnek pedig el kell érnie a 10 millió forintot. Az összeget 2022 júniusában fogja jóváírni a bank. 

Ennél magasabb összegű kedvezményre is szert lehet tenni, ha a babaváró hitel mellé támogatott lakáscélú hitelt is igénylünk - zöld hitelt vagy a csok-hoz kapcsolt kamattámogatott lakáshitelt. Az az ügyfél, aki 2022. február 15. és 2022. április 30. között K&H NHP Zöld Otthon lakáshitelt vagy csok-hitelt igényel, és 2022. augusztus 31-ig megtörténik a hitel folyósítása, továbbá a babaváró hitel hitelösszege eléri a 10 millió forintot, az további 80, de akár 160 ezer forint jóváírást is kaphat.

A jóváírás mértéke:

– 10 és 20 millió forint közötti lakáshitel hitelösszeg esetén 80 000 forint,

– 20 millió forintot elérő lakáshitel hitelösszeg esetén 160 000 forint.

A jóváírásra 2022 szeptemberében kerül sor.

Az OTP Bank 2022. március 11. és május 15. között 80 ezer forint jóváírást ad az ügyfeleknek, ha a babaváró hitelt vesznek fel. Az akció minden babaváró kölcsönt igénylő ügyfél számára érvényes, függetlenül attól, hogy a promóciós időszakot megelőzően rendelkezett-e OTP lakossági bankszámlával. A kedvezményt a szerződésben szereplő bankszámlára (törlesztőszámlára) írják jóvá, legkésőbb a folyósítást követő hónap 10. napjáig.

A Raiffeisen Bank az új ügyfeleknek és a meglévő ügyfeleknek is kínál jóváírási akciót. A raiffeisenes ügyfelek 70 ezer forintos jóváírásra számíthatnak, az új ügyfelek pedig 120 ezer forintra. Új ügyfélnek azok minősülnek, akik 2021. november 1-jén nem rendelkeztek Raiffeisen lakossági vagy prémium bankszámlával. A kölcsönt 2022. május 31-ig kell igényelni, a jóváírás pedig a kölcsön folyósítását követő 30 napon belül történik meg.

Az UniCredit Bank 2022. augusztus 31-ig hirdetett akciót, az elérhető kedvezmény 120 ezer forint. Az akciót az új ügyfelek vehetik igénybe; a kategóriába azok számítanak bele, akik a hiteligénylés befogadásának időpontjában nem rendelkeznek UniCredit lakossági bankszámlával, vagy rendelkeznek, de annak a szerződését 2022. január 1-jén, vagy azt követően kötötte.

A Takarékbank is egyösszegű kedvezményt kínál azoknak, akik legalább 9 millió forint babaváró hitel vesznek fel, legkésőbb 2022. június 30-ig. A kedvezmény összege 130 ezer forint, amit a hitel folyósítását követő hónap végéig ír jóvá a bank a pénzintézetnél vezetett számlán – derül ki a Bank360.hu összeállításából.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 19., 10:00
A VOSZ idén tavasszal tisztújító választásokra készül: véget ér a 2021-től megkezdett időszak és kezdődik egy új, 2026-ban. Az elmúlt években – Eppel János elnöklevével – a VOSZ nagyot lépett előre, amelyet első sorban a VOSZ vállalkozói közösségének erősödése, a VOSZ hálózat fejlődése bizonyít.
2026. 01. 19., 09:05
1762 új traktort helyeztek forgalomba 2025-ben Magyarországon, 2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A számok ugyanakkor azt jelzik, hogy a piac továbbra is óvatos, a gazdák beruházási döntései megfontoltabbá váltak – írják az Agroinform.hu szakértői.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS