Otthon Start Program: az adóstársak bevonását is szabályozza a friss rendelet

2025. 08. 26., 08:05

Augusztus 25-én este megjelent a különböző lakás-, illetve családtámogatások összehangolásáról szóló rendelet a Magyar Közlönyben. Érintett a szeptemberben induló Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a falusi CSOK, illetve a babaváró hitel is. A legfontosabb változásokat a Bank360 szakértői foglalták össze.

Több állami támogatás feltételei is változnak szeptembertől a hétfő este közzétett rendeletmódosítások szerint – olvasható a Bank360 pénzügyi szakportál közleményében. Az Otthon Start Programot most már hivatalosan is összehangolták a jelenleg futó állami családtámogatásokkal, emellett a babaváró hitelesek is kaptak egy könnyítést.

Otthon Start Program: nagy változás az adóstársaknál

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitelről szóló rendelet kapott még néhány kiegészítést, ezek az alábbiak:
– a kölcsönt csak egy alkalommal lehet igénybe venni, akkor is, ha az igénylő már visszafizette a kölcsönt és a kamattámogatást is,
– aki adóstársként szerepel a szerződésben, az is igénylőnek számít, vagyis később főadósként nem veheti fel az Otthon Start lakáshitelt saját lakáscélra,
– adóstársként csak házastárs vagy szülő vonható be, az utóbbi nem szerezhet tulajdonjogot az ingatlanban,
– ha a házaspár közösen veszi fel a hitelt, akkor mindkettejük szüleit be lehet vonni adóstársként.

Ez a kiegészítés jelentősen megnehezítheti azoknak az igénylőknek a dolgát, akik nem házaspárként, hanem például élettársként vágnának bele a közös lakásvásárlásba, de ugyanezen az elven a testvérek közös igénylése sem fog működni. Élettársak közös igénylésére a falusi CSOK-nál van lehetőség, ebben az esetben a földrajzi korlátokkal kell számolni, ugyanis az csak a preferált kistelepüléseken érhető el.

A kamattámogatás mértékét is módosította az új rendelet, eszerint az nem haladhatja meg a bank által a kölcsönre ténylegesen megállapított teljes kamat mértékét.

Hitel hitelre: egyszerűbb lesz összeegyeztetni több támogatást

Az összehangolásra vonatkozó módosítások egy része a tervezet alapján már ismert volt, ilyen például a támogatásokkal megvásárolt vagy felépített lakások értékéről szóló rész. Eddig a CSOK Pluszra és az Otthon Start Programra eltérő szabályok vonatkoztak, ezután viszont az Otthon Startra vonatkozó számok lesznek a mérvadók a CSOK Plusznál is: a lakások maximum értéke 100 millió forint, az egylakásos lakóházak maximum értéke pedig 150 millió forint lehet. (CSOK Plusznál jelenleg az első lakásvásárlóknak 80 millió forint a felső korlát, nem első ingatlannál pedig 150 millió forint.)

A másik fontos részlet, hogy a felvett Otthon Start lakáshitel később kiváltható lesz a CSOK Plusszal, ha az igénylők később a gyermekvállalás mellett döntenek. Így több gyermek vállalása esetén igénybe vehetik a törlesztés szüneteltetésére vonatkozó kedvezményt és a fennálló tartozás részleges elengedésére vonatkozó kedvezményt is. A második, és minden további gyermek után ez 10-10 millió forint elengedését jelenti a fennálló tőketartozásból. 

A CSOK Plusz, a falusi CSOK és az Otthon Start Program hármas összehangolása is megtörtént, itt főként a hitelcélokra nézve történt egyszerűsítés. A CSOK Plusznál a társadalombiztosítási jogviszonyra vonatkozó feltételeket igazították az Otthon Start lakáshitel feltételeihez.

Jött egy könnyítés a babavárósoknak is

Kapnak egy második esélyt azok a babaváró hitelesek, akik a gyermek születését, örökbefogadását vagy elvesztését követően nem kérték időben a törlesztés szüneteltetését. Nekik a jelenlegi rendelet szerint egy évük van erre, de 2025. október elsejétől további 60 napig még megtehetik, hogy kérik a törlesztés felfüggesztését.

A babavárósokra vonatkozó módosítás október elsején lép hatályba, a többi családtámogatási elemre vonatkozó változtatás pedig szeptember elsejétől lesz hatályos.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026. 04. 17., 13:05
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.