Öt év alatt 150 magyar startupba fektet be 8 új kockázati tőkealap

2018. 10. 26., 14:00

Augusztus végén kezdte meg működését az a nyolc új kockázati tőkealap, amelyek az új Jeremie-forrásnak nevezett európai uniós, innovációs célú tőke kihelyezését kezelik.

A Drukka Startup Studio által indított Progress Bar rendezvénysorozat októberi eseményén az X-Ventures, a Solus Capital, a Finatech, illetve a Bonitás tőkealapok képviselői mutatták be az új programmal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Összesen több, mint 80 milliárd forintnyi kockázati tőkére pályázhatnak majd magyar mikro-, kis- és középvállalkozások, köszönhetően annak, hogy hamarosan megkezdi a tőkekihelyezést az új Jeremie-forrásokat kezelő nyolc hazai kockázati tőkealap a Magyar Fejlesztési Bank megbízásából. Az európai uniós pályázati források célja, hogy innovatív projektek megvalósulását támogassa, túlnyomórészt a Közép-Magyarországon kívüli, kevésbé fejlett hazai régiókban.

A GINOP 8.1.3/B-17 Intelligens Szakosodási Kockázati Tőkeprogram keretében összesen hét új kockázati tőkealap indul, amelyek tőkéje 9,34 milliárd forint európai uniós forrásból, illetve az ezt kiegészítő (minimum 23 százalék) magánforrásból tevődik össze. Az alapok így a működési költségeiket leszámítva egyenként mintegy 10 milliárd, összesen körülbelül 75 milliárd forintnyi tőkét tudnak majd kihelyezni.

A támogatandó projekteknek illeszkednie kell a hazánk kutatás-fejlesztés és innovációs irányait kijelölő Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia (S3) célterületeihez.
Ennek megfelelően a közbeszerzésen nyertes tőkealapok az alábbi területeken megvalósuló projektekbe fektetnek majd:

  • Egészséges társadalom és jólét – Nyertes alapkezelő: FINATECH Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
  • IKT technológiák és szolgáltatások (kivéve Smart City) – Nyertes alapkezelő: X-Ventures Alpha Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
  • Agrárinnovációk – Nyertes alapkezelő: Bonitás Befektetési Alapkezelő Zrt.
  • Smart City (kivéve IKT) – Nyertes alapkezelő: CV Alapkezelő Zrt.
  • Intelligens technológiák és szolgáltatások – Nyertes alapkezelő: Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. (Solus Capital)
  • Fejlett jármű és egyéb gépipari technológiák – Nyertes alapkezelő: DBH Investment Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
  • Fenntartható környezet, tiszta és megújuló energiák – Nyertes alapkezelő: X-Ventures Béta Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.

A hét GINOP alap projektenként minimum 200 millió forint és maximum 1,5 milliárd forint közötti tőkét helyezhet ki.

A fentieken kívül az úgynevezett VEKOP 2.1.2-17 Intelligens Szakosodási Kockázati Tőkeprogram keretében szintén egy új tőkealap jön létre, amelynek tőkéje 5,13 milliárd Ft európai uniós forrásból, illetve az ezt kiegészítő magánforrásból (minimum 40%) fog állni, ennek nyertese a Gran Private Equity, mely egyetlen alapként Közép-Magyarországon megvalósuló projekteket is finanszírozhat.

A tőkekihelyezés során előnyt élveznek majd a nagy növekedési potenciállal rendelkező, technológiailag innovatív projektek. Az új Jeremie-alapok összesen 150 innovatív vállalkozásba fognak majd befektetni a következő öt év során.

A Drukka Startup Studio által indított Progress Bar esemény létrejöttét a Baconsult angyalbefektetői csapata, valamint az Arete egyaránt támogatta. A Nokia a helyszín biztosításával állt a startup közösség és a meetup sorozat mellé.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2022. 08. 02., 13:23
A Via Credit pályázati tanácsadó öt közvetlen brüsszeli pályázati lehetőségre hívja fel a vállalatok figyelmét. Van idő a felkészülésre: a beadásra kettő-négy hónap áll a vállalatok rendelkezésére.
2022. 08. 04., 09:17
Azt hiszem, kezdő munkavállalóként nincs fontosabb feladatunk, mint találni egy jó főnököt és tanulni tőle. Örülök, hogy nekem annak idején ez megadatott – mondta az Üzletemnek Jancsár Gergely, az SAP Közép-Kelet-Európai Régiójának fenntarthatósági vezetője.
2022-08-06 15:19:53
Az Agrárminisztérium kidolgozta annak a 3 milliárd forint értékű támogatásnak a koncepcióját, amely a történelmi léptékű aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartók tömegtakarmány szállítási költségeinek finanszírozásában nyújt segítséget.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2022. 07. 26., 10:30
epizód: 2022 / 8   |   hossz: 20:30
Milyen új utakat nyitott az internet a csalók előtt? Hogyan azonosíthatjuk vállalkozóként az átverési kísérleteket? Mikor kell szakértőhöz, esetleg egyenesen a rendőrséghez fordulnunk? És mitől menthet meg bennünket egy kis önképzés? Dr. Kocsis Ildikó ügyvéd olyan céges csalásokra is felhívja a figyelmet, amelyek még a hozzáértők előtt sem feltétlenül nyilvánvalóak.
2022. 06. 26., 09:15
epizód: 2022 / 7   |   hossz: 21:02
Milyen volt a Hannoveri Technológiai Kiállítás és Vásár a Covid után, de háborús időben? Hol tart az ipar 4.0 napjainkban, melyek a digitalizáció legfontosabb új irányai? Mit jelent a virtuális üzembe helyezés? Hogyan hat az automatizálás a munkaerő-piacra? Hogyan szimulálható a Marsra szállás? Mit jelent Európa egyik legnagyobb ipavállalatának, hogy kivonul az orosz piacról, ahol 1851 óta jelen volt? A kérdésekre Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója válaszol.
2022. 06. 13., 06:35
epizód: 2022 / 6   |   hossz: 19:01
A kamerás megfigyelés csak „célhoz kötött” lehet, de a célok meghatározásakor is körültekintően kell eljárni – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely ügyvéd. A Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda irodavezető partnerét a munkavállalók megfigyelésére, a kamerák elhelyezésére vonatkozó szabályokról, az élőképekre vonatkozó speciális előírásokról és a technika fejlődés nyújtotta lehetőségek jogi korlátairól kérdeztük.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS