Már online kalkulátorral is ellenőrizhető a csok-jogosultság

2020. 06. 03., 12:15

Nagyon egyszerűen megnézheti bárki a jövőben a K&H új online megoldásával, hogy jogosult lehet-e CSOK-ra, az államilag támogatott, CSOK mellé igényelhető lakáshitelre vagy a babaváró hitelre és mekkora összeget igényelhet. A K&H több mint négy év alatt összesen 34 milliárd forint értékben folyósított CSOK-ot összesen több mint 12 ezer családnak, az átlagos összeg pedig 2,75 millió forintot tett ki. A kamattámogatott lakáshitelek szerepet játszottak abban, hogy tavaly a K&H 8 százalékkal több jelzáloghitelt folyósított a lakossági ügyfeleinek, ezzel sorban a harmadik évben 100 milliárd forint felett volt ez az összeg. Ráadásul mostantól egészen a szerződéskötésig otthonról intézhető a támogatások és hitelek igénylése, azaz csak a szerződéskötéshez szükséges bemenni a bankfiókba, ha a K&H honlapján visszahívást kér az érdeklődő.

Idén lesz öt éve, hogy bevezetésre került a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amely a gyermekes vagy gyermekeket vállaló családok számára biztosít vissza nem térítendő állami támogatást, és amely mellé kamattámogatott lakáshitel is igényelhető. Tavaly elindult a babaváró hitel is.

Hamarabb jött

„A kedvezményes konstrukciók igénylése jogszabályokban meghatározott szigorú feltételekhez kötött, amelyek átböngészése nem mindig egyszerű feladat. Éppen ezért a K&H most egy új megoldással rukkolt elő: a bank elindította a K&H honlapján bárki által elérhető CSOK kalkulátorát, amely néhány kattintással megmondja a látogatóknak a leglényegesebb információkat. Vagyis azt, hogy jogosultak lehetnek-e a kedvezményes konstrukcióra és mekkora összeget kaphatnak” – mondta Rajna Gábor, a K&H Bank lakossági értékesítési igazgatója.

A fejlesztést a bank a koronavírus-járvány miatt felgyorsította, hogy az érdeklődők otthonról, az interneten keresztül tisztázhassák a kérdést. Az interneten elérhető kalkulátornak pár alapinformációt kell csak megadni, például a támogatás célját, a lakás alapterületét, a meglévő és a tervezett gyermekek számát. A „válaszból” pedig kiderül, ha jogosult lehet az érintett az adott kedvezményes konstrukcióra, akkor milyen hitelösszeggel kalkulálhat. Az érdeklődők a kalkulátor oldalán visszahívást is kérhetnek, majd a bank szakembere tájékoztatást ad az igényléshez szükséges lépésekről. Ráadásul, ha az érdeklődő online indítja az igénylést, akkor csak a szerződéskötéshez szükséges bemenni a bankfiókba a CSOK, kamattámogatott lakáshitel és babaváró hitel esetében.

34 milliárd és 2,75 millió forint, 12 366 család

A K&H-tól 2016-tól 2020 március végéig összesen több mint 14 ezren 42,3 milliárd forint értékben igényeltek CSOK-ot, a jóváhagyott és folyósított összeg pedig 34 milliárd forintot tett ki, ezt több mint 12 ezer család kapta meg. Vagyis átlagosan egy-egy család 2,75 millió forintos CSOK összeghez jutott. Másik oldalról nézve pedig 2016 óta havonta átlagosan közel 670 millió forintot folyósított a bank a CSOK keretében. Csak a múlt évben összesen 2 609 háztartás kapott 7,1 milliárd forint CSOK-ot, ebben az évben eddig 710-en kaptak összesen 1,9 milliárdot, mindkét időszakban az átlagos összeg 2,7 millió forintra rúgott.

A K&H „csokos” ügyfeleinek átlagéletkora 37 év. Tízből hatan használt lakásra kapták az összeget, 40 százalékuk pedig lakásépítéshez használta fel. 2019-ben a támogatást kérők nagyságrendileg 80 százaléka vett fel K&H lakáshitelt is.

A csokos konstrukciók is segítették a K&H jelzálog- és lakáshitelezésben elért növekedését. A bank tavaly összesen 110 milliárd forint értékben folyósított jelzáloghiteleket, ami 8 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbi szinthez képest, egyben azt jelenti, hogy 2017 óta minden évben több mint 100 milliárd forint értékben folyósított jelzáloghitelt a lakossági ügyfeleinek a K&H.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 19., 10:00
A VOSZ idén tavasszal tisztújító választásokra készül: véget ér a 2021-től megkezdett időszak és kezdődik egy új, 2026-ban. Az elmúlt években – Eppel János elnöklevével – a VOSZ nagyot lépett előre, amelyet első sorban a VOSZ vállalkozói közösségének erősödése, a VOSZ hálózat fejlődése bizonyít.
2026. 01. 19., 09:05
1762 új traktort helyeztek forgalomba 2025-ben Magyarországon, 2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A számok ugyanakkor azt jelzik, hogy a piac továbbra is óvatos, a gazdák beruházási döntései megfontoltabbá váltak – írják az Agroinform.hu szakértői.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS