Már igényelhetők a kedvező kamatozású hitelek a turisztikai ágazat szolgáltatóinak

2025. 10. 15., 13:05

Két, kedvező kamatozású hiteltermék vált elérhetővé a turisztikai ágazat szolgáltatóinak október 1-től, a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) már az első héten több száz hiteligényléssel számol.

A KTH közleménye szerint az ágazat cégei 5 egyszerű lépésben, maximum 15 napos ügyintézési határidővel juthatnak kedvező kamatozású hitelhez, így október végén meg is történhetnek az első folyósítások. Az előminősítések már zajlanak. Az első konstrukciók a KTH Start Forgóeszköz Kölcsön és a KTH Start Beruházási Kölcsön lesznek.

Láving Gusztáv, a hitelközpont vezérigazgatója a közleményben kiemelte: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) adatszolgáltatásra kötelezettek már szeptemberben megkapták a lehetőséget, hogy előminősítsék magukat, így ők október közepén azonnal felkészültebben, kiszámíthatóbban adhatják be a kérelmüket.

A KTH kedvezményes hiteleit azok a vállalkozások és természetes személyek vehetik igénybe, amelyek szálláshely-szolgáltatással, vagy vendéglátó üzlet üzemeltetéssel, vagy turisztikai attrakció üzemeltetéssel foglalkoznak.

Forgóeszközhitel

A forgóeszköz hitel a működési költségek – például bérek, szállítói számlák – finanszírozására szolgál, maximum 3 éves futamidővel lehet majd igényelni, minimum 1 millió, maximum 10 millió forint hitelösszeggel.

Az ágazatban dolgozó egyéni vállalkozók és az adószámos magánszemélyek is hitelképesnek minősülnek. Ők korábban csak drága személyi kölcsönökhöz juthattak hozzá, hogy megteremtsék vállalkozásuk likviditását, most viszont – állami kamattámogatással – fix 3 százalékos kamatszint mellett igényelhetnek hitelt – hangsúlyozza a KTH közleménye.

Beruházási hitel

A másik elérhető termék, a beruházási hitel felhasználható szolgáltatások fejlesztésére (ilyen lehet akár egy jacuzzi, szauna beszerzése), kapacitásbővítésre és hatékonyságnövelésre, beleértve az energiahatékonyság és a fenntarthatóság erősítését is. Ez maximum 5 éves futamidejű, minimum 1 millió, maximum 10 millió forint hitelösszeggel, szintén éves fix 3 százalékos kamattal.

Fedezet, törlesztés, előtörlesztés

A hitelek az állami garanciavállalás következtében fedezet nélkül igényelhetőek, így azoknak a szolgáltatóknak is elérhetők, amelyek bérelt ingatlanban működnek. A törlesztés a turisztikai szezonhoz igazított (akár évi 2 vagy 4 részletben, akár a nyári hónapokra koncentrálva is teljesíthető), és a tőke-visszafizetésre akár egy éves türelmi idő is kérhető (ebben az esetben az első évben csak kamatfizetés történik), az előtörlesztésre pedig bármikor, díjmentesen van lehetőség.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-12 16:05:00
A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88 százaléka a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60 százalék) és a szakmai tapasztalatot (54 százalék).

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS