Krisán László: valós alternatívát kínál a vállalkozásoknak a Széchenyi Kártya Program

Krisán László: valós alternatívát kínál a vállalkozásoknak a Széchenyi Kártya Program
2023. 06. 08., 16:11

A Széchenyi Kártya Program által kínált fix, alacsony kamat valós alternatíva a vállalkozások számára, az állami kamattámogatott hitelek lehetősé teszik a fejlesztéseket és hozzájárulnak a munkahelyek megtartásához – hangsúlyozta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a Portfolio és a KAVOSZ országos rendezvénysorozatának hetedik, budapesti állomásán.

„A válság kezelése, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások védelme és fejlesztése közös felelősségünk és érdekünk” – idén is ez a szándék hívta életre a KAVOSZ és a Portfolio országos rendezvénysorozatát.

A Széchenyi Kártya Program célja, hogy a vállalkozások számára hosszú távra is elérhető maradjon az 5 százalékos kamat. Ez a kiszámíthatóság nagy segítség a kezdő vállalkozóknak is – mondta el előadásában Krisán László a sorozat zárórendezvényén.

Krisán László beszámolt arról is, hogy folyamatosan bővítik a KAVOSZ kapacitásait, több termék már digitálisan is igényelhető. A kártyák szektorálisan is elérhetők – agrárium, turizmus –, sőt, az energiaátállásban is segítséget nyújtanak. Az ország több száz Széchenyi Kártya irodájában olyan szakemberek dolgoznak, akik első kézből ismerik a vállalkozók helyzetét, nem véletlen, hogy a vállalkozók folyamatosan fordulnak hozzájuk.

Minden helyzetben másra van szükségük a cégeknek, ami nemcsak a makrogazdasági környezettől függ, de a vállalkozás méretétől is, hiszen más igényei vannak egy induló és a generációváltással küzdő cégnek – hangsúlyozta Krisán László, aki a jövő kihívásai között az ESG-szempontok érvényesítését említette meg.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-18 11:05:00
A meghibásodott termék nem csak saját maga károsodhat, hanem más dologban, illetve személyben is kárt okozhat. A hibás termék által okozott kárért a gyártó felelőssége is fennállhat. Melyek a gyártói termékfelelősség alapvető szabályai? Milyen kár megtérítését lehet kérni a gyártótól a termékfelelősség alapján? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Minden feltétel adott ahhoz, hogy februárban a földbe kerülhessen az első beton a paksi atomerőmű-beruházáson, elkészült a vasbeton szerkezet, és működésbe állt a betonkeverő üzem is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.