Megjelentek az Otthon Start lakáshitel részletei

2025. 07. 22., 06:30

Július 21-én este megjelent a kormany.hu oldalon az Otthon Start hitelprogram jogszabálytervezete. Az alapfeltételek nem változtak: az állam 50 millió forintos, legfeljebb 3 százalékos, fix kamatozású kölcsönt biztosít legfeljebb 25 évre, de számos, eddig nyitott kérdésre ad választ a tervezet – írják a Bank360.hu szakértői.

„Többé nem csak álom az első saját otthon.” Ezzel a felütéssel tette közzé a kormány az Otthon Start Program jogszabálytervezetét, amelyet július 29-ig lehet véleményezni. A legfontosabb részletek nem változtak, de számos olyan, eddig nyitott kérdésre ad választ a tervezet, ami sok potenciális igénylőt foglalkoztat. Az igénylés feltételei kevésbé szigorúak, mint a jelenleg futó állami lakástámogatások esetében, ami nagyrészt abból fakad, hogy az igénylés nincs sem házassághoz, sem gyermekvállaláshoz kötve. A kamattámogatást nem lesz nehéz megtartani azoknak, akik jogosultak lesznek a maximum 50 millió forintos kölcsönre. Az Otthon Start Program jogszabálytervezete alapján az alábbi feltételekre készülhetnek az igénylők.

Mire használható fel a kölcsön?

A kamattámogatott kölcsön az otthon
– vételárának megfizetésére, illetve
– építése esetén a hitelintézet által elfogadott költségvetésből még fennmaradó bekerülési költségekre igényelhető és használható fel.

Már ismert részlet, hogy nem vehető igénybe a kölcsön, ha a hasznos alapterület négyzetméterára tekintetében meghaladja a bruttó 1,5 millió forintot. A kölcsön igénylését az adásvételi szerződés aláírását követő 180 napon belül lehet beadni, építkezés esetén a használatbavételi engedély kiállítását megelőzően.

Kik vehetik igénybe az Otthon Start lakáshitelt?

A kölcsönt egy személy csak egyszer veheti fel, abban az esetben, ha a kölcsön iránti kérelem benyújtásának időpontjában és a benyújtását megelőző tíz éven belül nem rendelkezett saját tulajdonú belterületi lakóingatlannal.

A tervezet szerint nem minősül saját tulajdonú ingatlannak, vagyis a fenti szabály alól kivételt jelent, ha az igénylő
– olyan ingatlanban rendelkezett tulajdonjoggal, amelynek az adásvételi szerződésben szereplő vételára nem haladta meg a 15 millió forintot,
– olyan belterületi lakóingatlannal rendelkezett, amelynek lebontását az építésügyi hatóság elrendelte vagy engedélyezte,
– olyan belterületi lakóingatlannal rendelkezett, amely haszonélvezettel terhelten került a tulajdonába, és az érintett lakóingatlanban a kölcsön iránti kérelem benyújtásakor is haszonélvező lakik.

Emellett a kölcsön akkor is igényelhető, ha az igénylő a kölcsön iránti kérelem benyújtásának időpontjában és a benyújtását megelőző tíz éven belül legfeljebb egy belterületi lakóingatlanban legfeljebb 50 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezett. Fontos részlet, hogyha a hitelprogramban házastársak együtt adják be az igénylést, akkor elegendő, ha egyikük megfelel a fenti feltételeknek.

A program lehetővé teszi adóstárs bevonását, emellett a kölcsön igénylésével egyidejűleg egyéb lakáscélú állami támogatások is igényelhetők.

Az igénylőknek az alábbi feltételeknek kell megfelelni a sikeres igényléshez:
– büntetlen előélet,
– nincs 5000 forintot meghaladó köztartozás,
– legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszonyt tud igazolni.
Az utóbbi feltételen elül:
– közmunkásként nem lehet beadni a kölcsön iránt a kérelmet,
– az igénylést megelőző 180 napra szigorúbb szabályok vonatkoznak,
– a kétéves jogviszonyba a tanulói és a hallgatói jogviszony is beszámítható, de az igénylést megelőző 180 napba nem,
– külföldi tb-jogviszonnyal is van lehetőség az igénylésre,
– két éves, folytonos tb-jogviszonyban legfeljebb 30 napos, egybefüggő szünet lehet, hallgatói státusznál ez 6 hónap, viszont a szünetek nem számítanak bele a két évbe.
Nem veheti fel a kölcsönt az, akit az igénylést megelőző 3 évben valamely állami lakástámogatási programban vissza nem térítendő támogatás vagy kamattámogatás visszafizetésére köteleztek.

Öt évig szól bele az állam, hogy mi lesz a lakással

A szerződés megkötését követően 5 évre az állam javára jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre, a kölcsönszerződés megkötése időpontjában fennálló kölcsönösszeg 20 százalékának erejéig, a kölcsön és a kamattámogatás jogszerűtlen igénybevételéből eredő követelések biztosítására. Ez alatt az idő alatt nem lehet az ingatlant
– lebontani (kivéve természeti katasztrófa esetén),
– elidegeníteni,
– az otthon használatát harmadik személynek átadni,
– haszonélvezeti jogot alapítani,
– lakáscéltól eltérően hasznosítani.

Ha ezek valamelyike bekövetkezik az 5 évben, vagyis amíg fennállnak az állam javára bejegyzett jogok, akkor vissza kell fizetni a kamattámogatást. Ha az ingatlant csak részben idegeníti el a támogatott, akkor a büntetés csak az adott részre fog vonatkozni és a kamattámogatás is csak részben, az elidegenített résszel arányosan szűnik meg.

Nem minősül az elidegenítési és terhelési tilalom megszegésének, ha az otthonban öröklés révén harmadik személy tulajdonjogot vagy haszonélvezeti jogot szerez, illetve ha az otthonra közérdekű használati jogot alapítanak.

Alig lesz plusz költség

A tervezet szerint a folyósító hitelintézet legfeljebb 30 ezer forint díjat számolhat fel a kölcsön igénylésével és folyósításával kapcsolatban, amibe nem tartozik bele az értékbecslés és a helyszíni szemle díja. A 30 ezer forintos felső határ akkor is érvényes, ha a támogatott hitel mellett piaci lakáshitelt is vesz fel ugyanannál a banknál az igénylő. Fontos, hogy ha két különböző bank folyósítja a támogatott és a piaci hitelt, akkor a támogatott hitelt akkor lehet folyósítani, ha a piaci hitel folyósításáról már van igazolás.

A bankoknak a hitelbírálatra 30 napjuk lesz, építkezés esetén pedig 60 nap, amibe nem számít bele a 10 napos hiánypótlási időszak.

A hitelintézetek a folyósított Otthon Start hitelek után otthon építése esetén 80 ezer forint, otthon vásárlása esetén 40 ezer forint egyszeri költségtérítést kapnak.

Mennyi lesz a kamattámogatás és mikor kell visszafizetni?

A kamattámogatás mértéke az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző 3 naptári hónapban tartott, 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga 110 százalékának 1 százalékponttal növelt mértékének és az ügyfél által fizetett legfeljebb 3 százalékos kamatnak a különbözete. A tényleges ügyleti kamat 5 évente változhat.

A kamattámogatás elvesztéséről szóló rész lényegesen rövidebb, mint a családtámogatásokra vonatkozó jogszabályoknál. Az Otthon Start lakáshitel kamattámogatását akkor kell visszafizetni (a fentebb már említett okokon kívül), ha az igénylő valótlan adatokat adott meg, és jogosulatlanul jutott hozzá a kölcsönhöz. Emellett építkezésnél is elveszhet a kamattámogatás, ha a támogatott személy eláll az építési szándékától, vagy ha nem tudja igazolni egy éven belül, hogy a munkálatok megkezdődtek, illetve hat éven belül nem tudja bemutatni a használatbavételi engedélyt. A büntetést ez utóbbi esetekben az igénybevétel napjától számolják, mértéke a jegybanki alapkamat + 5 százalékpont.

Az ismert alapfeltételek nem változtak

Az eddig is ismert alapfeltételek nem változtak, ezek az alábbiak:
– a kedvezményes kölcsönt szeptember 1-jétől lehet igényelni azoknál a bankoknál, amelyek kínálni fogják,
– a kölcsön összege legfeljebb 50 millió forint lehet,
– a futamidő legfeljebb 25 év,
– az éves ügyleti kamat nem haladhatja meg a 3 százalékot - vagyis ennél akár lehet alacsonyabb is, akárcsak a CSOK Plusz esetében,
– az előtörlesztés díja legfeljebb 1 százalék lehet,
– lakás esetén a bruttó vételár vagy bekerülési költség maximum 100 millió forint lehet, lakóház esetén 150 millió forint a felső határ,
– otthon vásárlásánál annak vételára legfeljebb 20 százalékkal térhet el a hitelintézet által megállapított forgalmi értéktől,
– az elvárt önerő 10 százalék.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 10:10
Elérhetővé vált a „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Innovációs Ügynökség.
2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 10., 12:10
Szinte mindegyik régiós fővárosban nőtt az az idő, amely egy 50 négyzetméteres használt lakás árának előteremtéséhez szükséges a nettó átlagfizetések alapján; a vizsgált városok közül csak Bukarestben alacsonyabb egy 50 négyzetméteres használt lakás átlagára, mint Budapesten.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS