K&H: lakáshitel, babaváró, személyi kölcsön – miből mennyit vittek?

2023. 03. 14., 14:43

Továbbra is sokan hitelből finanszírozzák a céljaikat, és ehhez más pénzintézettől is készek hitelt felvenni, mint a számlavezető bankjuk – derül ki a K&H összefoglalójából. A K&H-tól lakáshitelt felvevők 40 százaléka korábban nem a K&H-nál bankolt, a babaváró támogatást igénybe vevők körében pedig 31 százalék volt azok aránya, akik korábban máshol vezették bankszámlájukat. A személyi kölcsönt felvevők viszont főleg a számlavezető pénzintézetet preferálják, körükben csak 13 százalék volt az új ügyfelek aránya.

A korábbi évekhez képest bizonytalanabbá vált tavaly a gazdasági környezet a magánszemélyek számára is. Az árak folyamatos emelkedése miatt a mindennapi kiadások emelkedtek, az infláció megfékezése érdekében a jegybank többször is kamatot emelt. A keresetek viszont kevésbé tudtak nőni. A korábbinál magasabb kamatkörnyezetben is sokan igényeltek hitelfinanszírozást a K&H-tól – derül ki a pénzintézet összefoglalójából.

Babaváró és a többiek

A múlt év során a K&H-tól lakáshitelt felvevők 40 százaléka korábban nem a K&H-nál volt, vagyis 10 lakáshiteles ügyfélből 4 számlavezető bankot is váltott a hitelfelvétel mellett. A babaváró támogatást igénybe vevők körében 31 százalék váltott egyben számlavezető pénzintézetet is, ugyanakkor a személyi kölcsön esetében csak 13 százalék az új ügyfelek aránya, ezt a kölcsönt leginkább a számlavezető bankjuktól veszik fel az emberek.

Tavaly a megkötött szerződések számát nézve a K&H-nál a jelzáloghitelek részesedése 21 százalékos volt, szemben az egy évvel korábbi 29 százalékkal. A babaváró támogatás aránya 15 százalékról 14 százalékra csökkent, a személyi kölcsönöké pedig 55 százalékról 65 százalékra nőtt. Tavaly közel ugyanannyi folyószámla hitelkeret szerződést kötött a K&H, mint amennyi új hitelkártya került kibocsátásra.

A fenntarthatóságot kiemelten kezelő K&H a zöldhitelezésben is fontos lépést tett a múlt év során. Piacra lépett egy olyan lakáshitellel, amelyet energiatakarékos ingatlan megvételére lehet felhasználni vagy olyan korszerűsítésre, amelynek eredményeként csökkent az adott lakás energiafogyasztása. A zöld hitelcél miatt ezeket a hiteleket kamatkedvezménnyel kínálja, így annak a kamata elmarad a piaci átlagtól.

Molnár Gergő, a K&H lakossági marketing vezetőjeaz adatokat kommentálva azt mondta: „Felemásan alakult a múlt év a lakossági hitelezés szempontjából. Az év elején még alacsonyabbak voltak a piaci hiteleknél kamatok, így a kereslet is nagyobb volt az év második feléhez képest. A babaváró támogatás iránt stabil maradt a kereslet, hiszen egy szabad felhasználású hitelkonstrukcióról van szó, amelynek a maximális összege 10 millió forint és a teljes futamidő alatt kamatmentes, ha 5 éven belül születik legalább egy gyermek a családban. Ezen kívül a gyermek születését követően kérhető a hitel törlesztésének 3 évig tartó szüneteltetése is. Az állam a második gyermek megszületésekor az aktuális tőketartozás 30 százalékát, a harmadik gyermek érkezését követően pedig a teljes adósságot átvállalja. Az induló havi törlesztés is igen kedvező, nem lehet magasabb 50 ezer forintnál, ezek a feltételek pedig kimondottan kedvezőek a jelenlegi környezetben. A személyi kölcsönök részesedése a lakossági hitelezésen belül ugyan nőtt, de az átlagos összegük valamivel csökkent.”

Hozzátette: Az év elején még elérhető volt a szintén kamattámogatott zöld lakáshitel konstrukció, amelyet energiatakarékos lakóingatlanokhoz lehetett felvenni, ám ez erre jutó jegybanki keret hamar elfogyott, így csak az év első hónapjaiban nyújtott extra keresletet a piacon.”

Az átlagos hitelösszegek nem sokat változtak 2021-ről 2022-re, csak a személyi kölcsönöknél volt megfigyelhető csökkenés amiatt, hogy még inkább teret nyert az online ügyintézés, ahol a kisebb hitelösszegek dominálnak.

Nem muszáj személyesen

A hiteligénylők körében népszerű a távoli – akár online, akár telefonos – ügyintézés. Számos érintett jelezte, hogy nem is gondolták, hogy milyen komplex tájékoztatást és konkrét kalkulált összegről szóló hitelajánlatot kaphatnak telefonon keresztül.

Közben a hitelek iránti online érdeklődés is jelentős volt. A K&H hitelkonstrukciókat bemutató oldalait összesen több mint 1 millióan látogatták meg a múlt év során. A látogatók majdnem 15 százaléka az államilag támogatott felújítási hitelre volt kíváncsi, 13 százalékuk a szintén államilag támogatott csokos konstrukciókra, 9 százalékuk pedig a babaváróra.

A távolról elérhető megoldás népszerűségét jelzi, hogy az összes lakossági folyósítás több mint 10 százalékát tette ki a távértékesítés.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 10:30:00
46 milliós forintos forgalmat tárt fel a NAV egy privát Facebook-csoportban, amelynek adminisztrátora márkás (Calvin Klein, Gucci, Nike stb.) ruhákat, kiegészítőket árult, csak éppen az adózásról „feledkezett meg” (adószáma sem volt).
2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS