Két hét alatt 140 milliárd forint értékben igényeltek 3 százalékos vállalkozói hitelt a kkv-k

2025. 10. 21., 10:40

A várakozásokat felülmúló az érdeklődés a Széchenyi Kártya Program (SZKP) keretében, október elejétől egységesen 3 százalékos fix kamattal elérhető hét hiteltermék iránt, az első két hétben 2600 cég nyújtott be kérelmet, mintegy 140 milliárd forint értékben – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

Szabados Richárd a KAVOSZ újbudai irodájában tartott rendezvényen elmondta: a kormány négy pilléren nyugvó, a vállalkozásokat segítő akciótervet indított, hogy ellensúlyozza a szankciók és a vámok negatív hatásait, és ennek első pillére a kkv-k számára elérhető források biztosítása. További részei a programnak az adócsökkentés, illetve az adminisztratív könnyítések, valamint a munkahelyvédelmi terv és a bérmegállapodás. Hangsúlyozta: az elmúlt két hét adatai kiemelkedőnek mondhatók, mivel a Széchenyi programon belül évente 12 ezer hitelszerződést kötnek a pénzintézetek 1300 milliárd forint értékben.

Az NGM várakozása szerint azzal, hogy a likviditási hiteltermékek kamata október 6-tól a beruházási hitelekhez hasonlóan 3 százalékra csökkent, 500 milliárd forinttal növekedhet éves szinten a program keretében kihelyezett hitelösszeg – jegyezte meg egy kérdésre válaszolva.

Szabados Richárd bejelentette: az óriási érdeklődésre való tekintettel, tíz fős stábbal elindítják a KKV Programirodát, amelynek feladata a beérkező információk feldolgozása és a vállalkozások támogatása, valamint rendszeres részvétel vállalkozói fórumokon és rendezvényeken. Emellett a vállalkozók a fix3kkv.hu honlapon hasznos információkhoz juthatnak, és ezen keresztül irányítják át a jelentkezéseket, továbbá a sikereskkv@ngm.gov.hu címen is érdeklődhetnek a cégek.

A Széchenyi Kártya Programon belül elérhető hét termékből három likviditási, folyószámlahitel és egyben szabad felhasználású konstrukció, míg három klasszikus beruházási hitel mellett egy lízingfinanszírozásra is elérhető maximum 500 millió forintig. A hiteligények feldolgozása, a beadás és az elbírálás közötti időszak nagyjából egy hónapot vesz igénybe. A három likviditási hiteltermék részesedése 60–70 százalék, és az új hitelkondíciók bejelentése óta is hasonló arányok figyelhetők meg. Ugyanakkor kedvező hír, hogy a beruházási hitelek iránt is nőtt az érdeklődés október eleje óta, ami a gazdasági növekedést hosszabb távon is támogathatja.

Balog Ádám, a KAVOSZ Zrt. igazgatóságának elnöke, az MKIK alelnöke elmondta, hogy az előző év azonos időszakához viszonyítva értékben háromszoros, volumenben mintegy kétszeres a növekedés az Széchenyi Kártya Program termékei iránti érdeklődésben. A KAVOSZ ügyintézői állják a vállalkozások rohamát - mondta, hozzátéve, hogy 202 ügyfélszolgálati munkatárs segíti a munkát országszerte.

A tapasztalatok szerint az ügyintézés nagy részét, 75 százalékát a papírmunkára fordítják, és a cél, hogy ez az arány 50 százalékra csökkenjen. Az adminisztráció gyorsítását segíti az a mesterséges intelligencia alapú ellenőrzési és kitöltési rendszer, amit elindítottak, emellett új időpontfoglaló rendszert is bevezettek, amely lehetővé teszi a vállalkozások gyorsabb és gördülékenyebb kiszolgálását.

Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője a sajtótájékoztató végén megjegyezte, hogy novemberben a vállalkozásokat érintő adó- és adminisztráció-csökkentő program érkezik. (MTI)

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-06 17:05:00
A Magyar Innovációs Szövetség 34. alkalommal hirdette meg a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot, a cégek a gyakorlatban is megvalósult, 2025-ben mérhető üzleti, illetve társadalmi hasznot hozó innovációs projektekkel nevezhetnek, pályázni 2026. február 9-ig lehet a szövetség weboldalán.

  Rovathírek: HIPA

Szolnoki gyárának kapacitásbővítése és a Gyármentő Program támogatásával egy biomassza-erőmű megépítése mellett döntött a Drenik. A 10 éve Magyarországon működő szerb higiéniai alappapír és késztermék gyártó vállalat befektetései megközelítik a 110 millió eurós összértéket, amellyel 55 új munkahely jön létre.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS