A Nemzetgazdasági Minisztérium 2026. március 1-től módosította a fix 3 százalékos kamatozású Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ és Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ termékek feltételrendszerét.
A változások célja, hogy a kkv-k gyorsabban, rugalmasabban és nagyobb volumenben tudják megvalósítani fejlesztési elképzeléseiket, ezáltal erősítve versenyképességüket és piaci pozíciójukat – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Az igényelhető hitelösszeg a korábbi 500 millió forintról 750 millió forintra, a cégszintű limitet pedig 1,4 milliárd forintról 2 milliárd forintra emelkedett.
A módosítások értelmében lehetőség nyílik hitelkiváltásra is: a vállalkozás saját, korábbi – bármely altípusú – Széchenyi Beruházási Hiteléből, illetve Agrár Széchenyi Beruházási Hiteléből eredő tartozásának kiváltása akkor lesz lehetséges, ha a vállalkozás a hitelkiváltással egyidejűleg egy hitelkérelemben a kiváltandó hitel tőketartozásának legalább 25 százalékát elérő összegű új beruházást is megvalósít Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ vagy Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ keretében.
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.