Az akár 50 millió forintos, maximum 3 százalékos kamatú, államilag támogatott otthonteremtési hitelkonstrukció január 1-jétől lesz elérhető.
A támogatást a további gyermeket vállaló családok tudják igénybe venni. A hitel összege a meglévő, illetve a vállalt gyermekek számától függően változik, egy család 15, 30 vagy 50 millió forintot vehet igénybe az első közös otthon megszerzésére, nagyobb ingatlanba költözésre vagy a meglévő bővítésére. A támogatás az anya 41 éves kora betöltéséig igényelhető, de két évig az ennél idősebb édesanyák is igényelhetik, ha igazolják a 12 hetes várandósságot – sorolta a feltételeket Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
Az első közös otthon megszerzésénél maximum 80 millió forintig vásárolható ingatlan, nagyobb ingatlanba költözésnél 150 millió forint az értékhatár, a konstrukció mindkét esetben illetékmentes.
Az 5000 lakosúnál kisebb településeken igényelhető falusi csok kombinálható a csok plusszal. ha például egy család 5 ezer fő alatti településen további gyermeket vállal és háromgyermekessé válik, kaphat 15 millió forint falusi csokot vissza nem térítendő támogatásként, egy maximum 50 millió forintos államilag támogatott hitelt a csok plusz keretén belül, azaz a babaváró hitellel együtt összesen 76 millió forintos állami támogatást tud igényelni.
A babaváró hitel összege is emelkedik, a maximális összeg 2024-től 11 millió forint lesz. 2025 januárjától 30 év lesz a korhatár, de itt is lesz egyéves moratórium: 2024. december 31-ig az akár 41 éves édesanyák is igényelhetik, ha a 12 hetes várandósságot igazolják.
A támogatások részletes tudnivalói a csalad.hu oldalon érhetők el. (MTI)
Magyarország sikeresen jelentette be a tisztaipar-megállapodáshoz kapcsolódó beruházásokhoz nyújtható támogatási programját.
A friss rendszerterhelési csúcs több mint 500 MW-tal haladta meg a 2025-ben regisztrált rekordigényt.