Ilyen lesz az új CSOK Plusz – megjelentek a részletek

2023. 11. 24., 10:10

Egyelőre jogszabálytervezetként jelentek meg a januártól elérhető CSOK Plusz részletszabályai. A kormányzati bejelentések alapján ismert feltételek nem változtak, számos szabály terén pedig a jelenlegi csokot másolja a január 1-jén startoló CSOK Plusz. A kormány december 1-jéig várja az észrevételeket a tervezettel kapcsolatban – közölte a Bank360.hu

Közzétette a kormány a CSOK Plusz kölcsön részletszabályait a kormany.hu oldalon, így eldőlt, hogy kik vehetik igénybe a legfeljebb 50 millió forintos kamattámogatott lakáshitelt. A közzétett kormányrendelet egyelőre még csak jogszabálytervezet státuszban van, a társadalmi egyeztetést december 1-jéig hirdették meg. Néhány feltételt már korábban ismertettek a kormány tagjai, a többi részletet a kormany.hu oldalon megjelent tervezet tisztázza.

Miből áll a CSOK Plusz?

A CSOK Plusz segítségével Magyarország területén lévő lakás vagy egylakásos lakóház építésére, megvásárlására, vásárlással egybekötött bővítésére vagy meglévő lakás bővítésére lesz lehetőség. Korábbi tájékoztatókon szóba került a korszerűsítés és felújítás lehetősége is, de a tervezet alapján erre nem lesz lehetőség, a lakáscélok ugyanazok lesznek, mint a jelenlegi csoknál. Vagyis korszerűsíteni továbbra is csak falusi csokkal, a preferált kistelepüléseken lesz lehetőség – hívja fel a figyelmet a portál.

A CSOK Plusz hitelprogram három támogatási formát foglal össze:

  • otthonteremtési támogatás, amely a hitelhez igénybe vehető kamattámogatás, így a fix ügyleti kamat 3 százalék,
  • kölcsöntörlesztés szüneteltetése,
  • gyermekvállalási támogatás.

Egy gyermek után maximum 15 millió, két gyermek után 30 millió, három vagy több gyermek után pedig maximum 50 millió forint kamattámogatott lakáskölcsönt lehet igénybe venni.

Kik vehetik igénybe?

Arra korábban már utalt Csák János kulturális és innovációs miniszter, hogy a CSOK Pluszt csak házaspárok vehetik igénybe, élettársak vagy egyedülálló szülők nem. A fiatal házaspárok közül is csak azok vehetik fel a hitelt, akik terveznek gyermeket, függetlenül attól, hogy van-e már gyermek a családban. A feleség legfeljebb 40 éves lehet, az összeget pedig új és használt lakásra is tudják fordítani. Az igénylők körét úgy módosítja a tervezet, miszerint

  • gyermektelen házaspár legalább egy, legfeljebb három,
  • egygyermekes házaspár legalább egy, legfeljebb kettő,
  • két- vagy többgyermekes házaspár egy gyermek vállalása esetén igényelhet CSOK Pluszt.

A gyermekvállalás teljesítésére egy gyermek vállalása esetén 4 év, két gyermek vállalása esetén 8 év, 3 gyermek vállalása esetén 10 év áll rendelkezésre.

A kölcsönt a házaspárok csak közösen vehetik igénybe és csak egyszer. Ez arra az esetre is vonatkozik, ha a kölcsönt már visszafizették korábban. Tulajdonrészt a lakásban csak az igénylő házaspár szerezhet.

A személyi feltételek között szerepel, hogy legalább 2 év társadalombiztosítási jogviszonyt kell igazolni, függetlenül az igényelt hitelösszegtől, ami a jelenlegi csok feltételeknél szigorúbb. Ezen belül az igénylést megelőző 180 napra eltérő, valamivel szigorúbb szabályok vonatkoznak. Emellett továbbra is érvényes az, hogy büntetett előélettel és 5000 forintnál nagyobb köztartozással nem lehet állami támogatást igénybe venni.

Hátrányban a régi csokosok

Nem vehetik igénybe a CSOK Pluszt azok a párok, akiket az igénylést megelőzően 3 éven belül valamely támogatás visszafizetésére köteleztek. Szintén kizáró ok, ha valaki az igénylés pillanatában más állami kamattámogatással felvett lakáshitelt (csok, falusi csok) törleszt. Számukra csak akkor lesz elérhető a CSOK Plusz, ha a korábbi kölcsön kamattámogatását visszafizetik és piaci alapon törlesztik tovább a hitelt.

Aki korábban kölcsönt nem, csak vissza nem térítendő támogatást vett igénybe, felveheti a CSOK Pluszt, feltéve, ha a korábbi gyermekvállalás teljesült, vagy ha nem teljesült, akkor visszafizették a támogatás összegét.

Mire használható fel a CSOK Plusz?

A kölcsön a lakás vételárának megfizetésére, illetve építés vagy bővítés esetén a bank által elfogadott bekerülési költségekre lesz igényelhető. Első közös lakásszerzők esetén a vételár vagy a bekerülési költség maximuma 80 millió, minden további esetben 150 millió forint.

A lakásokra vonatkozó leírás megegyezik a jelenlegi csok feltételeivel. A csokos ingatlannak többek között rendelkeznie kell legalább egy 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával, külön főzőhelyiséggel és mosdóval. Emellett a vállalt gyerekek számához kell igazítani a lakás nettó alapterületét, az alábbiak szerint:

  • egy gyermek vállalása esetén 40 négyzetméter,
  • két gyermek vállalása esetén 50 négyzetméter,
  • három vagy több gyermek vállalása esetén 60 négyzetméter.

Egylakásos lakóépület esetén ezekhez az értékekhez 30 négyzetmétert kell hozzáadni, vagyis

  • egy gyermek vállalása esetén 70 négyzetméter,
  • két gyermek vállalása esetén 80 négyzetméter,
  • három vagy több gyermek vállalása esetén 90 négyzetméter a minimum, amit el kell érni.

Hogy kell majd törleszteni?

A kölcsön futamideje legalább 10, legfeljebb 25 év. Az igénylést követő első évben a tőkét nem kell törleszteni, csak a kamatot. Emellett az első gyermek megszületésénél egy évre fel lehet függeszteni a törlesztést.

A szerződéskötéstől számított második gyermek után 10 millió forintot átvállal az állam a tőketartozásból, a harmadik, és a további gyermekek után pedig újabb 10-10 millió forintot.

Mennyi lesz a büntetőkamat?

A jelenlegi csok feltételekhez hasonlóan, ha nem teljesül a gyermekvállalás vagy más módon történik szerződésszegés, az igénybe vett támogatást vissza kell fizetni. Ez 2024-től sem lesz másként, a CSOK Plusz esetében a visszafizetendő összeg az szerződésszegésig igénybe vett kamattámogatás összege lesz. Ezután a hitel piaci kamatozásúvá válik. Az ügyleti kamat az 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga 110 százalékának 1 százalékponttal növelt mértéke lesz, ez a legutóbb értékkel számolva 9,29 százalék körüli érték lenne.

Ha az igénylők jogosulatlanul veszik igénybe a támogatást, akkor a kamattámogatást a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal megemelt mértékének megfelelő kamattal terhelve kell visszafizetni.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 12:10
Három év után először lassult a cégállomány csökkenése az első negyedévben, de a háttérben nem élénkülés, hanem szerkezeti átrendeződés zajlik. Az alapítások új mélypontra estek, miközben a kényszertörlések száma megugrott, ami arra utal, hogy egyre több vállalkozás nem klasszikus eljárásban, hanem csendben kerül ki a rendszerből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.