Erős első félévet zárt az Erste Bank Hungary

2019. 08. 05., 16:31

Az Erste Banknál az idei első félév végén az ügyfélhitelek állománya 13 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül a lakossági területen az új hitelek értéke 9 százalékkal, a vállalati hitelállomány pedig csaknem a negyedével bővült. A pénzintézet működési bevétele több mint 12, míg adózás előtti eredménye 22 százalékkal nőtt éves összevetésben.

Az Erste Bank Hungary hitelállománya 2019 első hat hónapjában tovább bővült, miközben a pénzintézet javította eredményességét is. Az idei első félévben az Erste működési bevételei – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – több mint 12 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakában elértet, míg a bank működési eredménye kiugró mértékben, több mint 21 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az Erste adózás előtti eredménye 22 százalékot meghaladó mértékben, 28,3 milliárd forintra nőtt az első hat hónapban, miközben az eredményt javító visszaírások összege egymilliárd forinttal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – mondta el Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a hitelintézet sajtótájékoztatóján.

A költség/bevétel arány az időszak végére 53,9 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 58,3 százalékról – tette hozzá. A hitelintézet sajáttőke-arányos megtérülése (ROE) 14 százalékra nőtt, míg 2018 második negyedévében 13,6 százalék volt. A megtérülés alakulásában szerepet játszik, hogy az Erste Bank vártnál gyorsabb mérlegfőösszeg növekedésére tekintettel a tulajdonosok idén tavasszal a tavalyinál kisebb mértékű osztalék kifizetésről döntöttek, ezzel tovább erősítve a bank tőkemegfelelőségét.

Az Erste Bank a hitelezésben is aktív szereplő, melyet jól mutat, hogy az ügyfélhitelek állománya egy év alatt 13 százalékkal bővült, miközben a nem-teljesítő hitel ráta (NPL mutató) 4,3 százalékról 2,9 százalékra csökkent. A lakossági hitelezésben az új kihelyezések értéke 9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a teljesítő hitelállomány ugyancsak 9 százalékkal bővült éves összevetésben. Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese közölte: a fogyasztási típusú kölcsönöknél a kihelyezés 20 százalékkal bővült tavalyhoz képest, míg az állomány 25 százalékkal nőtt egy év alatt. Kiugró eredményeket ért el az Erste Bank mikrovállalati üzletága is. Az új kihelyezések értéke 65 százalékkal, míg az állomány 81 százalékkal nőtt tavaly június végéhez képest. A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – 9 százalékkal közel 2800 milliárd forintra nőtt egy év alatt az idei első félév végére, ezen belül a befektetések aránya 60 százalék volt.

Intenzív volt a növekedés a vállalati üzletágban is, a tavalyi év azonos időszakához képest a teljesítő hitelállomány 23 százalékkal bővült és elérte a 649 milliárd forintot. A vállalati hitelezés gyors bővülése mellett az állomány továbbra is rendkívül egészséges, az NPL-ráta nem éri el az 1 százalékot sem. A nagyvállalatok esetében a hitelállomány 22 százalékkal nőtt egy év alatt. A kereskedelmi célú ingatlanoknál az új folyósítások 11 százalékkal bővültek az idei első félévben az egy évvel korábbihoz képest, míg a hitelállomány 19 százalékkal bővült. A kis- és középvállalkozásoknál az új kihelyezések volumene 30 százalékkal haladta meg a korábbi azonos időszak teljesítményét. Ennek köszönhetően a kis- és középvállalkozói hitelállomány is átlagon felül, 27 százalékkal növekedett, és már több mint a duplája a három évvel ezelőttinek.

Jelasity Radován, az Erste Bank elnök vezérigazgatója pozitívnak ítéli mind a lakossági, mind a vállalati hitelezés, illetve a vagyonkezelés növekedési kilátásait. Az elektronikus fizetések bővülése is kiemelkedően magas – tette hozzá.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 02. 14., 13:10
Ha esetleg megtorpanunk egy-egy projekt kapcsán, általában humorral próbálunk felülemelkedni a problémákon, a jó hangulat mindig átlendít a nehézségeken – mondta az Üzletemnek Rázga-Ilyés Noémi, a CheckINN innovációs programigazgatója.
2024-03-01 15:10:00
2024. március 3-án (vasárnap) 9 órától 21 óráig a NAV háttérrendszerének karbantartása miatt a NAV webes felületei és a NAV-Mobil applikáció egyes szolgáltatásai nem lesznek elérhetők.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.
2024. 02. 03., 21:30
epizód: 2024 / 3   |   hossz: 19:22
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnökével azt elemezzük a BizniszPlusz aktuális epizódjában, hogy hogyan alakíthatja át a toborzási folyamatokat és általában a HR munka világát a mesterséges intelligencia. A szakemberrel megnéztük azt is, milyen szakmai készségek ívelnek fel az AI korszakban, és ennek milyen lenyomatai lesznek érzékelhetők a következő években, sőt, már 2024-ben is. A magyar gazdaságban megjelent külföldi munkavállalók által elindított munkaerőpiaci trendek, valamint a változó minimálbér és bérminimum hatásai szintén szóba kerültek a beszélgetésben. Utóbbiakról kiderült mekkora terhet rónak a magyar vállalkozásokra, és ennek milyen mögöttes okai vannak, a munkaerő termelékenységének alakulásától a tapasztalt kollégák megtartásáért indult küzdelemig.
Soha még ilyen magas összeggel – egy kártyára vetítve több, mint 130 ezer forinttal – nem tartoztak a hazai hitelkártya-tulajdonosok, mint 2023-ban. Úgyhogy erről beszélni kell – pláne az elmúlt 10 év tapasztalataival összehasonlítva. A BiztosDöntés.hu alapítója szerint a tartozások átlagos összege túl magas, ami leginkább annak tudható be, hogy nem egészséges irányba tolódtak el az adósságaink. Mire jó valójában egy hitelkártya, és milyen kisebb szemléletváltással kerülhető el, hogy túl magas tartozásokat halmozzunk fel? Tudd meg a válaszokat a tudatosabb gazdálkodáshoz Gergely Péter pénzügyi szakértőtől!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS