Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram: a szerződött állomány elérte a 750 milliárd forintot

2023. 08. 28., 11:54

A szerződött ügyfelek 68 százaléka kkv-szektorból került ki, ők a szerződött hitelállomány alapján a források 43 százalékát használhatják fel.

A 2023. február 1-jén indult Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram keretein belül beruházási-, forgóeszköz- és zöldhitel igényelhető. A forrás kedvező, a futamidő végéig fix kamat mellett érhető el, forint hitel esetén jellemzően legfeljebb 6 százalékos, euró hitel esetében pedig legfeljebb 3,5 százalékos szinten – olvasható a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében. (A hitelkeretet eredetileg 700 milliárd forint volt, ezt a kormány a fokozott érdeklődésre tekintettel 1000 milliárd forintra emelte.)

A Hitelprogramba eddig 2221 darab hitelkérelem érkezett be az EXIM Magyarországhoz közvetlenül és partnerein keresztül. A szerződött hitelállomány kevesebb mint 3 hónap leforgása alatt meghaladta az 500 milliárd forintot, augusztus végére pedig elérte a 750 milliárd forintot.

A szerződött hitelek állománya a jóváhagyott hitelkérelmek 86,3 százalékát teszi ki, ez 750,4 milliárd forintot jelent. A szerződött forgóeszközhitelek átlagos futamideje 30 hónap, a beruházási hiteleké – ingatlanhitelekkel együtt – 84,3 hónap. A szerződött ügyletek 70 százaléka, azaz 523 milliárd forint került folyósításra.

A szerződött ügyfelek 68 százaléka kkv-szektorból került ki, ők a szerződött hitelállomány alapján a források 43 százalékát használhatják fel. A Hitelprogramon keresztül számos ágazat vállalatai jutottak kedvezményesen forráshoz: a szerződött ügyletek 39 százaléka a feldolgozóiparhoz, 30 százaléka a kereskedelem és a gépjárműjavítás területéhez köthető, a források 7 százalék irányul a mezőgazdasághoz, a szállításhoz, illetve az építőiparhoz is.

A szerződött hitelállomány alapján az igények 38 százaléka Közép-Magyarországról (ezen belül Budapestről) érkezett, majd ezt követte az észak-alföldi régió 15 százalékkal, illetve a közép-dunántúli régió 12 százalékkal. Dél-Alföldről az összes finanszírozási igény 11 százalékát, Nyugat-Dunántúlról 10 százalékát, Dél-Dunántúlról és Észak-Magyarországról pedig 7-7 százalékát fogadták be a pénzintézetek.

A hazai bankrendszer által nyújtott új hitelszerződések közel felét, 47,6 százalékát márciustól júniusig a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram konstrukciói adták. Ez az arány a forintban denominált új hitelszerződések esetében még ennél is magasabb, 56,6 százalék.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS