Bankmonitor: nagy a verseny a babaváró hitelt igénylő fiatalokért

2023. 05. 03., 17:49

2023 első hónapjában mindössze 716 fiatal házaspár igényelt babaváró hitelt, és bár a február erősebb volt, az 1231 igénylő még így is jelentősen elmarad a korábbi időszak 4-5 ezres átlagától. Emiatt a bankok között mind nagyobb a verseny az ügyfelekért. A Bankmonitor szakértői megnézték, mekkora összegű jóváírásokra számíthatnak most a párok.

A babaváró hitel állami támogatású konstrukció, ami az első 5 évben kamatmentes lehet, amennyiben pedig ezen idő alatt legalább egy gyerek születik, akkor a futamidő végéig az is maradhat. A második és a harmadik gyerek érkezését követően ezen felül elengedik a fennálló tőketartozás egy részét, illetve egészét. Megfelelő időzítéssel akár az is elérhető, hogy a felvett összegből végül egyetlen forintot se kelljen visszafizetnie a családnak.

Mivel a babaváró egy állami támogatású konstrukció, ahol a bankok „csak” közvetítők, a hitel személyi feltételei és kondíciói azonosak minden pénzintézetnél. (Az állam által meghatározott jogosultsági feltételek teljesítése a babaváró hitel kalkulátorban percek alatt ellenőrizhető.) Ennek ellenére jelentős különbségek lehetnek az egyes bankok között, ugyanis a pénzintézetek saját hatáskörben döntenek arról, hogy hitelezik-e az állam által megszabott jogosultsági feltételeket teljesítő párokat.

Eltérő lehet például a hitelezhetőség alsó és felső korhatára, a minimálisan elvárt jövedelem nagysága, vagy éppen az, hogy egy meglévő hitel kiváltására igényelhető-e a konstrukció. Így könnyen előfordulhat, hogy a pár az egyik banknál megkapja az igényelt összeget, míg a másiknál nem.

A Bankmonitor vizsgálata szerint jelentős különbséget láthatunk az egyes pénzintézetek között a bónuszok tekintetében is: van, ahol 100 000 forintot kaphat egy fiatal pár a folyósítást követően, míg máshol akár 200 000 forintra is szert tehetnek. Fontos ugyanakkor, hogy a bankok jóváírásért cserébe elvárt feltételei nagyon különbözőek, így érdemes alaposan utánajárni a részleteknek. A Bankmonitor gyűjtésében kizárólag olyan jóváírások szerepelnek, amelyek megszerzéséhez elegendő a babavárót igénylő pár aktivitása, vagyis nem szükséges például másokat rábírni arra, hogy számlát nyissanak, vagy babavárót igényeljenek az adott banknál.

Gránit Bank: 200 000 forint

A Gránit Bank a korábbi 180 000 forint helyett már 200 000 forintot ír jóvá egy alkalommal azon párok számláján, akiknek a hiteligénylése 2023.05.01. és 2023.06.30. között befogadásra kerül, a hitel folyósítása pedig 2023.07.31-ig megtörténik.  A jóváírás a babaváró kölcsön folyósításának napján történik.

CIB Bank: 180 000 forint

A CIB Bank 180 000 forintot ír jóvá a babaváró hitelt igénylő párok CIB Banknál vezetett bankszámláján, amennyiben a folyósítás legkésőbb 2023. július 12-ig megtörténik. Vagyis itt feltétel a CIB Banknál vezetett bankszámla. Az összeget a bank a babaváró folyósítását követő 15. munkanapig utalja el.

Raiffeisen Bank: maximum 180 000 forint

A babavárót igénylő párok 120 000 és 180 000 forint közötti összegű jóváírást kaphatnak, ám a 120 000 forint feletti részhez több feltételt is teljesíteniük kell.

120 000 forint jóváírás: azokra a 2023. január 1. és 2023. június 30. között igényelt babaváró hitelekre jár, amelyeket a 2023. augusztus 31-ig kiállított hitelígérvény alapján folyósítottak. A bónuszt a kölcsönösszeg kifizetését követő 30 napon belül jóváírják az adós által megadott bankszámlán, ami akár más banknál is lehet.

150 000 forint jóváírás: amennyiben az babavárót igénylő pár megfelel a 120 000 forint jóváírás feltételeinek, valamint egyikük ezen felül bankszámlát nyit a Raiffeisen Banknál, akkor további 30 000 forintot ír jóvá részükre a bank. A Babaváró hiteligényléshez kapcsolódó 30 000 forint bankszámlanyitási akció a 2023.04.01. és a 2023.05.26. között megnyitott promóciós forint lakossági bankszámlákra vonatkozik.

Ugyanakkor a lehetőséggel kizárólag az úgynevezett új ügyfelek élhetnek, ami itt azt jelenti, hogy 2022. július 6. után nem rendelkezhetnek Raiffeisen lakossági vagy prémium bankszámlával. Amennyiben csak hitelkártyája vagy értékpapírszámlája van valakinek, akkor ő új ügyfélnek minősül és részt vehet az akcióban. Fontos még, hogy a jóváírást vissza kell fizetni, amennyiben a bankszámla az 1 éves hűségidőn belül megszűnik.

180 000 forint jóváírás: amennyiben a pár mindkét tagja – adós és adóstárs – új ügyfélként (lásd ez előző bekezdésben foglalt feltételeket) bankszámlát nyit a Raiffeisen Banknál, akkor összesen 180 000 forint jóváírásra számíthatnak. Mindenképpen ki kell emelnünk, hogy a második számlára is vonatkozik az 1 éves hűségidő.

UniCredit Bank: 150 000 forint

Az UniCredit Bank 2023. 05. 01.-től az akció visszavonásáig, de legkésőbb 2023. 06. 30.-ig befogadott babaváró kölcsönöknél egy alkalommal jóváír 150 000 forintot. A jóváírást az ügyfél hitelszerződésében szereplő bankszámlájára teljesítik a kölcsön folyósítását követő hónapban. Fontos feltétel még, hogy a kölcsön folyósításának 2023. 07. 31.-ig meg kell történnie.

K&H Bank: maximum 150 000 forint

120 000 forint kerül jóváírásra a hitel törlesztőszámláján, amennyiben a bank által 2022. május 13-tól befogadott, hiánytalan K&H babaváró hitel kérelem alapján megtörténik a hitel folyósítása. Az akció további feltétele, hogy a K&H babaváró hitel összege elérje a 10 millió forintot. A jóváírásra a hitel folyósításának naptári negyedévét követő hónapban kerül sor.

További 30 000 forintot ír jóvá a bank, ha

- az adós számlát nyit a K&H Banknál;

- engedélyezi a marketing célú megkeresést;

- legalább 70 000 forint érkezik a számlájára a nyitást követő második hónap végéig;

- használja a kártyáját legalább 5 alkalommal, minimum 1 000 forint értékben a számlanyitást követő második hónap végéig;

- van legalább 2 aláírt tranzakció a mobilbankban a számlanyitást követő második hónap végéig.

Magyar Bankholding: 130 000 forint

A Magyar Bankholding az ügyfelek részére 130 000 forint egyösszegű bónuszt ad, amelyet a folyósítást követő hónap végéig az ügyfél banknál vezetett számláján írnak jóvá. Az akció a legkésőbb 2023. 06. 30-ig érvényes a hiánytalanul befogadott kölcsönkérelmekre, amennyiben a folyósítási összeg legalább 9 millió forint. (A Takarékbank és az MKB Bank május 1-jén történt fúziója annyiban nem jelent törést, hogy a két pénzintézet promóciója már korábban is azonos feltételekkel volt elérhető, így a Magyar Bankholdingnál babavárót igénylők továbbra is változatlan bónuszra számíthatnak.)

Erste Bank: 120 000 forint

Az Erste Bank 120 ezer forint kedvezményt ad a folyósítást követően minden babaváró hitelt igénylő párnak. (Az akció visszavonásig érvényes.) Az egyösszegű jóváírás kizárólag egyetlen alkalommal, egy igénylő által érvényesíthető, illetve egyéb babaváró hitelt érintő egyösszegű kedvezménnyel nem összevonható.

MagNet Bank: 120 000 forint

A pénzintézet 120 000 forint összegű egyszeri kedvezményt írhat jóvá a kölcsönszerződésben törlesztőszámlaként megjelölt, MagNet Banknál vezetett fizetési számlára legkésőbb a folyósítást követő 30 napon belül. Az akció a 2023. 01. 27. és 2023. 06. 30. között befogadott igénylésekre vonatkozik, ám csak abban az esetben, ha a folyósítás legkésőbb 2023. 08. 31.-ig megtörténik. Fontos kitétel még, hogy a kölcsön összege érje el a 8 millió forintot, valamint a kölcsön folyósításakor az adós és az adóstárs (vagyis a pár mindkét tagja) a MagNet Banknál fizetési számlával rendelkezzen.

OTP Bank: 100 000 forint

Azoknak a 21. év fölötti ügyfeleknek, akik 2023.04.01. és 2023.06.30. között babaváró kölcsönt igényelnek, a folyósítást követően 100 000 forintot ír jóvá az OTP. Az összeget az ügyfél törlesztőszámláján írják jóvá a folyósítást követő hónap 10. napjáig. A bónusz függetlenül attól, hogy az ügyfélnek volt-e korábban az OTP-nél vezetett bankszámlája.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 16., 09:10
Kötelezővé teheti a munkáltató a túlórát? Van beleszólása a munkavállalónak a kötelező túlóra elrendelésébe? Megtagadhatja a munkavállaló a túlórázást vagy minden esetben köteles eleget tenni a munkáltató ilyen irányú utasításának? A kérdésekre dr. Kocsis Gergely ügyvéd válaszol.
2024-04-19 20:10:18
A 2023-2027. közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk megújult formában új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el.
2024-04-19 17:10:00
A kutatás-fejlesztés nyomán létrejövő szellemi alkotások hatékony védelmének és hasznosításának elősegítése a célja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat megújított együttműködésének.
2024-04-19 16:10:00
Az Országos Atomenergia Hivatal elindította Instagram oldalát, amelynek célja az ismeretterjesztés: rövid, szórakoztató posztok formájában mutatja be az atomenergia és annak békés célú alkalmazásához kapcsolódó érdekességeket elsősorban a diákoknak, illetve mindenkinek, aki az atomenergia iránt érdeklődik.
2024-04-19 14:10:00
Április 18-án este tartották Siemens Media Award 2024 hazai díjátadóját, amelyen a technológia területén különösen magas színvonalon alkotó újságírók, illetve tartalomkészítők munkáját ismerték el.
2024-04-19 13:10:00
A cégbírósági eljárások száma is csökkent, de a cégalapítási kedv 30 százalékkal elmaradt márciusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Opten összesítéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Az Országos Atomenergia Hivatal elindította Instagram oldalát, amelynek célja az ismeretterjesztés: rövid, szórakoztató posztok formájában mutatja be az atomenergia és annak békés célú alkalmazásához kapcsolódó érdekességeket elsősorban a diákoknak, illetve mindenkinek, aki az atomenergia iránt érdeklődik.