Bankmonitor: erre a buktatóra kell figyelniük a CSOK Pluszt igénylőknek

2024. 01. 11., 16:10

A 2024-ben induló CSOK Plusz hitel már számos pénzintézetnél elérhető, és mivel az akár 50 millió forint összegű kölcsön kamata alig fele a piaci lakáshitelek kamatszintjének, a Bankmonitor szakértői szerint óriási az érdeklődés iránta. Ugyanakkor számos feltételnek kell megfelelni az igényléshez, ezek teljesítését pedig igazolni szükséges a hitelkérelem beadását megelőzően. Egyik ilyen a legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszony megléte. Ehhez azonban egyelőre hiányzik az egységes formanyomtatvány, ha pedig a dokumentumról lemarad valamilyen fontos információ, akkor a bank hiánypótlást kérhet, ami meghosszabbíthatja az átfutási időt.

Az igen kedvező, legfeljebb 3 százalékos kamatozású CSOK Plusz kölcsön igényléséhez számos feltételt kell teljesítenie a házaspároknak, melyek egy részéről igazolást kell benyújtaniuk a bank részére. Ilyen például a megfelelő társadalombiztosítási jogviszony megléte. A CSOK Plusz igénylésének ugyanis feltétele, hogy legalább a házaspár egyik tagja minimum 2 éves folyamatos társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezzen. Leggyakrabban hazai munkaviszonyból, vállalkozói jogviszonyból származik a társadalombiztosítási jogviszony, ebben az esetben az igazolást a területileg illetékes kormányhivataltól lehet beszerezni.

Nem is olyan egyszerű beszerezni a megfelelő igazolást

A TB igazolás beszerzése önmagában nem tűnik ördöngösségnek, már csak azért sem, mert más támogatások esetében is szükség van ezekre, rendelkezésre is állnak a megfelelő űrlapok. Az azonban már nagyon is lényeges, hogy a kérelmen mi szerepel. Jelenleg ugyanis a kormányhivatal, illetve a NEAK honlapján a már korábban is meglévő támogatásokhoz – Babaváró hitel, korábban igényelhető csok, otthonfelújítási támogatott hitel stb. – kapcsolódó kérelmek érhetők csak el, a CSOK Plusz egyelőre hiányzik.

Ezért egy ilyen kérelemnél kérdéses, hogy a hivatal milyen tartalommal állítja ki az igazolást, ha pedig a bank nem fogadja el azt, akkor hiánypótlást kérhet, ami megakaszthatja a hiteligénylési folyamatát. Ezért a Bankmonitor szakértői azt javasolják, hogy mindenképpen érdemes a hivatallal a kérelem leadásakor külön is egyeztetni arról, hogy milyen célból kérjük az igazolást.

A kérelemtől függetlenül a kormányhivatalok ki tudnak állítani megfelelő tartalmú igazolásokat, ha tudják a pontos célt. Várhatóan készül új kérelem, amely kifejezetten a CSOK Pluszhoz kapcsolódik majd, így ez a kényelmetlenség, probléma csak átmeneti lesz.

Érdekesség, hogy falusi csok esetében is sok minden változott az idei évtől. Például új rendeletben szerepel maga a támogatás, illetve a társadalombiztosítási jogviszonyra vonatkozó előírások is módosultak. Ehhez sincs még meg az új kérelem, amennyiben pedig a régi jogszabályhivatkozás alapján készül az igazolás, akkor az gondot okozhat, hiszen a régi rendeletben még más elvárások szerepeltek. Éppen ezért a falusi csokot igénylőknek is fokozottan figyelniük kell arra, hogy a kérelem leadásakor jelezzék, milyen célra kell az igazolás.

Mi is az a CSOK Plusz?

A CSOK Plusz egy támogatott lakáscélú jelzáloghitel. A kölcsön kamata legfeljebb 3 százalék, a futamidő legfeljebb 25 év. A kedvező kamat mellé a futamidő alatt született második babát követően minden gyermek után 10-10 millió forintot elengednek a fennálló tartozásból.

A kölcsön maximális összege függ a gyermekek számától:

  • egy gyermek esetén 15 millió forint;
  • két gyermek esetén 30 millió forint;
  • három vagy több gyermeknél 50 millió forint.

A plafon meghatározásakor a meglévő és vállalt babák is számítanak. (A hiteligényléshez azonban mindenképpen kell gyereket vállalni.)

A kölcsön 12 hónap türelmi idővel indul, ezen időszak alatt csak kamatot kell fizetni a kölcsönre. Az első gyermek érkezésekor kérhető a fizetési kötelezettség egy éves szüneteltetése, ezen időszakban nem kell fizetni a részleteket. (A futamidő meghosszabbodik a szüneteltetés miatt.)

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 01., 19:01
A Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára; a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma másfélszeresére nőtt.
2024-10-03 15:55:00
Több mint 900 jelölést mérlegelve választották ki azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető kisplasztikát és az idén jelentősen megemelt pénzdíjat december 6-án a Művészetek Palotájában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.
2024. 08. 16., 22:15
epizód: 2024 / 16   |   hossz: 22:09
Az Edinburgh-i Egyetem magyar docense nem csak azt mesélte el, hogyan vezetett az útja egy hazai egyetemről a tengerentúli Caltech-re, majd Skóciába, hanem azt is, hogy jelenlegi kutatási területe ígéretes jövőképet fest a szív- és érrendszeri betegek hatékonyabb gyógyítása számára. A kémiai és biomérnök tudós egy pakisztáni kollégájával együtt fejlesztett 3D nyomtatással készülő véreret, aminek még az alapanyagát is ők állítják elő, olcsó nyersanyagokból. A forradalmi megoldás véglegesítéséhez nemzetközi együttműködésre is nyitott tudósok szerint a találmányuk egy napon humán betegekbe is beültethető lesz, jelentősen csökkentve a fertőzések veszélyét és gyorsítva a felépülést.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS