Állami babakedvezmények: csúcson a hozam, de a büntetés is

Állami babakedvezmények: csúcson a hozam, de a büntetés is
2022. 02. 07., 15:14

Nyolc százalék fölé emelkedett a babakötvény kamata, ami nagyon vonzó megtakarítási lehetőséget jelent az újdonsült szülőknek. A születendő babákhoz kötött támogatásokkal azonban érdemes óvatosan bánni, hiszen a kamatemelés nemcsak a kedvezményes megtakarítás hozamait növelte, hanem a babaváró hitel lehetséges büntetőkamatát is jelentősen megdobta.

Azt követően, hogy januárban a duplájára nőtt a befizetések után járó állami támogatás a babakötvényre, újabb jó hírt kaptak az ebbe fektetők. A babakötvény éves kamata ugyanis már 8 százalék fölött van, ami az állami garanciára tekintettel nagyon vonzó. Az infláció és a kamatok emelkedése ebben az esetben nem hátrány, van azonban árnyoldala is a kamatemeléseknek - derül ki a Bank360.hu összeállításából. A babaváró hitel referenciakamata ugyanis soha nem volt még olyan magas, mint most, ez pedig jelentős kockázatot jelent azok számára, akik gyerekvállalás előtt igénybe vennék az állami kölcsönt. A büntetőkamat mértékét tekintve a babakötvény hozama sem feltétlenül jelent majd gyógyírt. 

A babakötvény jelenleg az egyik legvonzóbb megtakarítási forma lehet a családok számára, egyben pedig megbízható módja is annak, hogy gondoskodjunk gyermekeinkről. A babakötvény minden 2005. december 31. után született gyermek számára fizethető állami életkezdési támogatás. Ez azt jelenti, hogy miután a Magyar Államkincstár (MÁK) értesül a gyermek születéséről, az állam egy egyszeri, jelenleg 42 500 forintos életkezdési támogatást helyez el egy letéti számlán, az úgynevezett Start számlán. Ehhez kapcsolódóan a szülők vagy közeli hozzátartozók további rendszeres vagy eseti megtakarításokat fizethetnek a gyermek számára, Start értékpapírszámlát is nyithatnak. A kamatokkal növelt megtakarításokat a gyermek 18. életévének betöltése után veheti fel.

A babakötvény kamatbázisa megegyezik a kamat megállapításának évét megelőző naptári évre a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett éves átlagos infláció százalékos mértékével. A babakötvény ezen felül garantál 3 százalékos kamatprémiumot. Ennek megfelelően idén magasabb kamatra számíthatnak a befektetők, mint tavaly, hiszen az infláció is magasabb volt. A babakötvény kamata jelenleg 8,1 százalék, ami az elérhető állampapírok közül egyértelműen kiemelkedik, pedig az inflációkövető állampapírok a babakötvényhez hasonlóan szintén növekvő hozamot kínálnak. 

Az éves befizetések után az állam további 10 százalékot, de maximum évi 12 ezer forintot is jóváír a gyermek Start-értékpapírszámlájára. Ez az összeg korábban hatezer forint volt, az emelésről 2021 végén döntött a kormány. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek esetén a jóváírt összeg duplaannyi, évente maximum 24 ezer forint.

Babavárás: a kamatmentes hitellel már óvatosabban kell bánni

Ahogy az infláció segíthet gyarapítani a megtakarításokat, úgy okozhat bosszúságot a hiteleknél. Még a kamatmentes babaváró hitelnél is. A kamatmentes kölcsön ügyleti kamatát meghatározó referenciamutató ugyanis már 4 százalék felett jár, ami a támogatás elvesztése esetén a visszafizetendő kamat összegét is jelentősen megdobja - ez akkor fordulhat elő például, ha a futamidő első öt évében nem teljesíti a pár a gyermekvállalás feltételeit. A növekedés mértéke az előző hónaphoz képest visszafogottabb volt, 40 bázispont a múlt havi 70 bázisponttal szemben, a korábban megszokott emelésekhez képest azonban ez is számottevő. A rekordmagas, 4,08 százalékos érték a márciusi igénylőkre fog vonatkozni. A februári igénylők még a 3,68 százalékos referenciakamattal számolhatnak.

A büntetés akár 3,2 millió forint is lehet

A 4,08 százalék a program 2019. júliusi indulásakor érvényes értéknek közel a kétszerese. Azóta a referenciamutatónak csökkenő és emelkedő periódusai is voltak, eszerint pedig az is változott, hogy az első öt év után hogyan alakulhat majd az egy összegben visszafizetendő kamattámogatás mértéke. Az ügyleti kamat kiszámításához a kamattámogatás időszakában a referenciakamat 130 százalékához 2 százalékpontot kell hozzáadni.

Az alábbi grafikonon pontosan látszik, hogy mennyit számít a referenciakamat mozgása a visszafizetendő összeget tekintve. Jelenleg a márciusban szerződőknek kell a legnagyobb kockázattal számolniuk, ha ugyanis a futamidő első öt évében nem teljesítik a gyermekvállalásra vonatkozó feltételt, 10 millió forintos hitelösszeggel számolva akár a 3,2 millió forintot is meghaladhatja a büntetés mértéke a Bank360.hu kalkulációi szerint - és ebben még nincs benne a hátralévő tőketartozást terhelő büntetőkamat. 

Az első öt évben igénybe vett kamattámogatás összegét egy összegben kell visszafizetni, a támogatás elvesztése után pedig a törlesztés piaci kamatozás mellett folytatódik. A futamidő hátralévő részében viszont az aktuális referenciakamat 130 százalékához már nem kettő, hanem öt százalékpontot kell hozzáadni. Az ötéves kamatperiódust figyelembe véve a második öt évre vonatkozó referenciakamatot nem ismerjük, de ha a jelenlegi referenciakamathoz közeli értékkel számolunk, akkor a havi törlesztőrészlet összege akár 32 ezer forinttal is drágulhat a kamattámogatott időszakhoz képest, vagyis az induláskor érvényes 45-46 ezer forintos törlesztőrészlet akár 77 ezer forintra is nőhet.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-03 11:48:28
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? Sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül szinte lehetetlen eljutni az illetékesig. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS