Szolnoki gyárának kapacitásbővítése és a Gyármentő Program támogatásával egy biomassza-erőmű megépítése mellett döntött a Drenik. A 10 éve Magyarországon működő szerb higiéniai alappapír és késztermék gyártó vállalat befektetései megközelítik a 110 millió eurós összértéket, amellyel 55 új munkahely jön létre.
A szerb Drenik cégcsoport három évtizedre visszatekintő munkájának köszönhetően Délkelet- és Közép-Európa higiéniai alappapír és késztermék gyártásának jelentős szereplőjévé nőtte ki magát. Magyarországi, Szolnokon található gyártóegységét 2015-ben alapította, amely 10 éves működése alatt hazánk egyik legnagyobb tissue-papírgyártó vállalata és a térség egyik legjelentősebb ipari befektetője lett – olvasható a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség közleményében.

A Drenik Hungary fő tevékenysége a papírgyártás, illetve a különböző háztartási papírok – többek között papír zsebkendők, kéztörlők, toalettpapírok, szalvéták előállítása. A vállalat következő újrabefektetéséről is döntés született, amelynek értelmében egyrészt bővíti gyártókapacitását, másrészt pedig a Gyármentő Program keretében biomassza erőművet valósítanak meg Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei telephelyükön.
A 60 millió euró összértékű és jelentős kapacitásbővítést eredményező projekt keretében modern és fenntartható alappapírgyártó fejlesztést valósít meg a Drenik, új papírgépek és egy 8000 m² gyártócsarnok létesítésével. A beépítésre kerülő innovatív kazán és vízszűrő technológia pedig jelentősen csökkenti a gyártás környezeti terhelését és költségeit.
A kapacitásbővítéssel összekapcsolt fejlesztés mellett egy biomasszaerőmű megépítésére is sor kerül. A Gyármentő Program keretében megvalósuló projekt teljes energetikai önellátást biztosít a Drenik számára megújuló forrásból, függetlenítve a vállalatot a földgáztól és a villamosenergia-hálózattól. A közel 50 millió euró értékű fejlesztéssel összesen legalább 32 MW termikus teljesítményű fűtőerőművet létesítenek, amely a cég környezettudatos gondolkodása és a gazdasági fenntarthatósága szempontjából is kulcsfontosságú.
A két projektnek köszönhetően 55 új munkahelyet hoznak létre.
Kapacitásbővítés, kutatás-fejlesztés, valamint munkavállalói képzés is szerepel abban a közel 200 millió euró értékű beruházássorozatban, amelyet gyöngyösi és csömöri telephelyein indít a fogyasztási cikkeket gyártó amerikai vállalat.
Orbán Viktor washingtoni sajtótájékoztatóján bejelentette: az amerikai szankciós akadályokat átadtuk a múltnak.