Hagyja magát borbártúráztatni Budapesten!

2017. 06. 24., 09:12
Egyéb
9794
By

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Wineglass Communication a tavalyi programsorozat sikerére való tekintettel 2017. július 6-án ismét megrendezi a Budapesti Borbár Túrát. Idén közel harminc helyszínen száz pincészet várja a bortúrázókat a fővárosban.

A tavalyi, első Budapesti Borbár Túra keretében a magyar borvidékek mutatkoztak be, idén a programhoz csatlakozó borbárok egy-egy vidék borászközösségeit látják vendégül. Így az érdeklődők még több izgalmas bort kóstolhatnak a helyszíneken, sőt, a házigazdák már tematikus programokkal is készülnek: a borkóstolás élménye mellé idén csatlakozik a gasztronómia és a zene is.

A szervezők abban bíznak, hogy a fővárosi borbárok és a magyar borvidékek iránt érdeklődőknek így még teljesebb élményben lesz részük. A résztvevőket ezúttal nemcsak a bemutatkozó borászok, hanem turisztikai és gasztronómiai kiadványok is segítik abban, hogy megismerjék hazánk borvidékeit. A program célja, hogy minél többen kapjanak kedvet a nyári és őszi borkalandtúrákhoz, borrégióink felfedezéséhez.

A Budapesti Borbár Túra résztvevő helyszínei július 6-án, csütörtökön 16:00 és 22:00 óra között várják az érdeklődőket. Az idei programkínálat a borászközösségekre és az újdonságokra helyezi a hangsúlyt, így például első alkalommal mutatkozhat be a szélesebb közönségnek a pannonhalmi borászok közössége vagy a Tarcal Bor is, kilenc közreműködő pincével.

A kategória további hírei