Ezek lesznek a Bocuse d'Or magyar döntőjének kötelező alapanyagai

2020. 01. 29., 19:46
Gourmet
3132
By

A barna csiperkegomba, a csicsóka, a karfiol, a káposzta vagy a cékla lesz az idei Bocuse d'Or magyar döntőjének kötelező alapanyaga.

A versenyt február 5-én rendezik meg a Sirha Nemzetközi Élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítás keretében Budapesten.

A megmérettetést megelőző napon a Bocuse d'Or hazai döntősei a METRO csaknem ezer négyzetméteres standjának piacáról válogatják össze versenyfogásaikhoz a friss alapanyagokat és akkor derül ki sorsolással az is, hogy a keddi sajtótájékoztatón bemutatott öt zöldség közül melyik lesz az, amelyet kötelezően használniuk kell a verseny során.

Bocuse d’Or 2017, Lyon: Széll Tamás, Vomberg Frigyes és Hamvas Zoltán

A Bocuse d'Or versenyek két témája közül a hús idén a fürj és a kacsamáj, a másik téma a hal, amely a budapesti versenyen a pisztráng lesz. Az egyes témákhoz választott élelmiszerek Tallinnban még változhatnak - tette hozzá Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.

A Bocuse d'Or selejtezőjét jelentős előnnyel Veres István nyerte, második helyen Palágyi Eszter, a harmadikon pedig Haraszti Zsolt végzett.

A verseny történetében először két olyan séf szerepel az első két helyen, aki jelenleg vagy a közelmúltban Michelin-csillagos étterem konyháját vezette. A további három továbbjutó között van Csik Gábor, Huszár Tibor és Kelemen Roland.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Közeledik a Bocuse d’Or magyar döntője

(forrás: MTI) (képek forrása: foodandwine.hu)