Vitézy Dávid: újabb lépéssel kerültünk közelebb az uniós pénzek hazahozatalához

2026. 06. 11., 07:20

Hivatalosan is benyújtotta a kormány a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét – jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter.

Az előző kormány e források jelentős részét veszni hagyta volna, az új kormány azonban alig harminc nap alatt megállapodott a Bizottsággal a keretekről, benyújtotta a pénzek hazahozatalához szükséges átláthatósági és korrupcióellenes törvénycsomagot, június 9-én éjfélkor pedig a helyreállítási alapra vonatkozó tervet is hivatalosan beadtuk – írta Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid. „Magyar Péter miniszterelnök felkérésére az elmúlt hetekben gyakorlatilag éjjel-nappal az uniós források hazahozatalához szükséges munkát koordináltam, köszönöm minden közreműködőnek, hogy eddig minden határidőt betartva, korábban elképzelhetetlennek hitt tempóban haladunk. Ez igazi csapatmunka: a siker érdekében minden miniszter és minisztérium erőn felüli teljesítményt nyújtott az elmúlt hetekben – és ennek egész nyáron így is kell maradnia.”

A miniszter sorra vette, hogy mi valósulhat meg, amennyiben az Európai Bizottság jóváhagyja a kormány terveit:

– A 10 milliárd eurós keretből 2,6 milliárd eurónyi korábbi beruházást (például a Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonal fejlesztését) lehetne utólag elszámolni az alap terhére. Mivel ezeket a magyar költségvetés előfinanszírozta, mintegy 900 milliárd forint szabadulhat fel más célokra itthon.
– További 1,1 milliárd eurónyi fejlesztést helyeznek át a helyreállítási alapba, köztük a budapesti CAF villamosok vagy az új trolik beszerzését. Ezzel más uniós források szabadulhatnak fel közlekedési, digitalizációs és környezetvédelmi fejlesztésekre, új beruházásokat lehet indítani a többi uniós alapból.
1,5 milliárd euróból fejlesztheti az ország az elektromos hálózatot és növelik a kapacitásokat a megújuló energiaforrások elterjedésének támogatására.
– 2 milliárd euróból új kkv-támogatási, valamint bérlakás- és kollégiumépítési program indul.
– 1,8 milliárd euróból megújul a HÉV- és az InterCity-flotta: új, akadálymentes és klimatizált HÉV-szerelvények, valamint új, emeletes távolsági vonatok érkeznek.

Az távirati iroda kérdésére a Közlekedési és Beruházási Minisztérium arról tájékoztatott, hogy további beforgatott beruházásokkal, illetve több kisebb, a digitalizációt, a távközlési rendszer fejlesztését és a kutatás-fejlesztést szolgáló informatikai beruházás finanszírozásával tervezik felhasználni a teljes 10 milliárd eurós összeget.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS