„Új lehetőségeket kell nyitni az energiatermelésben”

2026. 08. 10., 23:25

Az idei nyár kettős kihívás elé állította a hazai energiarendszert: miközben a hőség miatt megnőtt a fogyasztás, a szárazság miatt apadó Duna a teljesítmény visszafogására kényszerítette a Paksi Atomerőművet. Ez arra figyelmeztet, hogy új lehetőségeket kell nyitni az energiatermelésben – olvasható a kormány.hu-n megjelent összefoglalóban.

Egy hónapon belül kétszer is érvényben volt harmadfokú hőségriasztás ezen a nyáron, miután a napi középhőmérséklet 27 fok fölé emelkedett. Ilyen melegben kiugróan megnő az energiafogyasztás a csúcsra járatott légkondicionáló berendezések elektromos áram igénye miatt. A legnagyobb terheléssel járó időszak ráadásul megnő, és a vége már egy olyan sávba nyúlik, amikor a naperőművek termelése kiesik az elérhető források közül – emlékeztet a kormány.hu-n megjelent, „Új lehetőségeket kell nyitni az energiatermelésben” című összefoglaló.

A hőhullámok akkor érkeztek, amikor amúgy is visszaesett a Duna vízhozama. Mivel ez szolgál az átlagos hazai energiaigény felét-harmadát előállító Paksi Atomerőmű hűtővizeként, a vízszint csökkenésével és a víz hőmérsékletének emelkedésével párhuzamosan mérsékelni kell a reaktorok termelését. A kényszerű teljesítménycsökkentés idén már elérte azt a szintet, hogy csak egy turbina üzemelt, a cégvezetése pedig már a teljes leállást mérlegelte, amire a környezeti hatások miatt még sosem volt példa az atomerőmű 44 éves történetében.

A Paksi Atomerőmű teljes lekapcsolására végül nem került sor, és a hőhullám nyomában kisebb csapadék is érkezett a Duna vízgyűjtőjére. Ennek köszönhetően a vízszint megemelkedett annyira, hogy elő lehessen készíteni a második turbina újraindítását.

Az atomerőmű újraindítása nem elég
A villamosenergia-hálózat rendszerirányítója a legkritikusabb napokban ki tudta elégíteni importból az ország energiaigényét, de az energiavásárlás megterheli a költségvetést, és az ellátás biztonságában is növeli a kockázatot. Mindez arra figyelmeztet, hogy új és gyorsan megvalósítható lehetőségeket kell nyitni Magyarország energiatermelésében. Ez a célja a kormány energiafejlesztési tervének, amely biztonságossá és kiszámíthatóvá teszi az ellátást. Műszaki oldalon négy fontos változást tartalmaz a terv: több energiaforrást von a termelésbe, növeli a tárolókapacitást, javítja a villamosenergia-hálózat teherbírását, rugalmasabbá teszi a fogyasztók felhasználását.

Diverzifikáció
Az előrejelzések és nemzetközi kutatások is arra figyelmeztetnek, hogy a most még rendkívülinek számító hőség és szárazság egyre gyakrabban fogja fenyegetni a térséget. Az elmúlt hetek tapasztalata, hogy egy ilyen helyzetben a jelenlegi energiatermelési kapacitások elérték teljesítőképességük határát. A kormány energiafejlesztési terve ezért bevonja a termelésbe a napenergiát az úgynevezett háztartási kiserőművek visszatáplálási lehetőségének bővítésével. A szélerőművek telepítésének ösztönzése a napsütés nélküli időszakokban is biztosítanak termelőkapacitást. A geotermikus energia jobb kiaknázását is célozza a terv.
A villamosenergia-hálózat fejlesztése folyamatos, hogy egyre nagyobb területen és egyre nagyobb mértékben fogadhassák a napelemek termelte energiát. A szélerőművi kapacitás bővítésének lehetőségeit egy napokban megjelenő kormányrendelet szabályozza majd.

Tárolás
A hagyományos energiatermelés az erőművi teljesítmények szabályozásával, illetve a tartalékerőművek beindításával vagy kikapcsolásával bizonyos mértékig tudja követni a fogyasztás periodikus változását. A természeti források azonban szükségessé teszik az energiatárolási kapacitás növelését. Így a napközben kihasznált napenergiát a napsütés nélküli órákban is fel lehetne használni, mint ahogy a szélerőművek termelése sem csak a szeles időben javítaná az ellátást.

Hálózati fejlesztések
Az új termelési pontok és tárolóegységek bekapcsolásához a villamosenergia-hálózat fejlesztése is szükséges. 2022 októberében az elavult rendszer miatt kellett korlátozni a háztartási kiserőművek visszatáplálási lehetőségét az országos hálózatba. Azóta valamelyest javult a helyzet, de további fejlesztések szükségesek, hogy stabilan működjön az energiaellátási rendszer, a műszaki kockázatok minimalizálásával.

Okoseszközök
A kormány energiafejlesztési terve okosmérők felszerelésére ösztönzi a háztartásokat. Ezek az eszközök lehetővé teszik, hogy az emberek tudatosabban kövessék energiafelhasználásuk alakulását. Az otthoni hálózat korszerűsítésével pedig úgy lehet vezérelni az otthoni elektromos árammal működő készülékeket, hűtő-fűtő berendezéseket, hogy a legoptimálisabb időszakban a legtakarékosabb módon használják az energiát. Az energiahatékonyság javulása mellett a családok jobban tudják kihasználni a szolgáltatók dinamikus árazását, például az olcsóbb éjszakai áramra támaszkodva. De a sok kicsi sokra megy elv alapján országos szinten jelentős megtakarítás érhető el a használaton kívüli gépek készenléti üzemmódjának automatikus vezérlésével is.

A kormány a felszabadított európai uniós forrásokból összesen 868 milliárd forintot szán a termelést, a tárolást, a hálózati alkalmazkodást és a fogyasztói részvételt érintő hosszú távú változások finanszírozására.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS