A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított egy üdítőital forgalmazóival szemben, mivel a másnaposság tüneteinek enyhítését ígérő reklámjaik vélhetően megtévesztették a fogyasztókat.
A nemzeti versenyhatóság eljárást indított a Regenera revitalizáló és másnaposság elleni ital gyártójával és forgalmazójával, az SSHS Group Kft.-vel és a Regenera Hungary Kft.-vel szemben, mivel termékük reklámjai jogsértőnek minősülhetnek.
A hatóság gyanúja szerint a cégek országos tévéreklámokban, illetve az interneten olyan egészségre ható állításokkal népszerűsítették az üdítőitalt, amelyek valószínűsíthetően nem felelnek meg az élelmiszerekre irányadó ágazati szabályoknak. Az élelmiszer-reklámozásra vonatkozó rendelkezések áthágásával a két cég feltehetően megtévesztette a fogyasztókat a termék egészségre gyakorolt hatásait illetően.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.
Magyarországi leányvállalatának 2021-es megalapítása után újabb K+F projekttel bővíti budapesti központját a Tulip Interfaces. Az amerikai gyártástechnológiai vállalkozás csapata a befektetés után 26 mérnökkel bővül, akiknek feladata a „no-code platform” fejlesztésének támogatása lesz. Az 5,8 millió euró értékű K+F beruházással a cég tovább erősíti befolyását az európai tech piacon.
A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a TelePaks Kistérségi Televízió stúdiójában értékelte az elmúlt időszakot.