Okosban oldották meg a közbeszerzést, büntetett a GVH

2022. 03. 31., 18:39

A Gazdasági Versenyhivatal 42,8 millió forintos bírságot szabott ki három építőipari vállalkozásra piacfelosztó és árrögzítő magatartásuk miatt. A cégek színlelt versennyel próbáltak megszerezni egy bajai állami beruházást.

A nemzeti versenyhatóság vizsgálata feltárta, hogy három építőipari cég jogsértő módon összejátszott a bajai Deák F. u. 11-13. szám alatti kormányhivatali épület energetikai felújítására kiírt közbeszerzésen. A vállalkozások az ajánlattétel során 2021 augusztusától 2021 szeptemberéig összehangolták magatartásukat annak érdekében, hogy az általuk kijelölt Ponty-Poronty Kft. nyerjen. A tendert kiíró Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal szakembereinek azonban szemet szúrt, hogy a dokumentációkon ugyanazon cég fejléce szerepel, emellett a véletlennel nem magyarázható azonosságok találhatóak az ajánlatok tartalmában is (így bizonyos, részletezett munkadíj- és anyagköltségek minden egyes tételsorukban teljesen megegyeztek), ezért értesítették a Gazdasági Versenyhivatalt. A versenyhatóság rajtaütést tartott a vállalkozásoknál, ahol további közvetlen bizonyítékokat szerzett az összejátszásra. Ezek alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy a cégek összehangoltan, közösen elkészített ajánlatokkal próbálták elősegíteni egyikük tendernyertességét, majd – az ajánlatkérő észleléséig – a közbeszerzési eljárás alatt is folytatták a tiltott együttműködést.

A nemzeti versenyhatóság Versenytanácsa összesen 42,8 millió forintos bírságot szabott ki a jogsértésért a Ponty-Poronty Kft.-re, az Operon Group Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re és az Építő Szolgáltató Bt.-re. A döntés figyelembe vette többek között, hogy a GVH különösen súlyos jogsértésként tekint a közbeszerzési eljárásokkal összefüggő versenykorlátozásra, a szóban forgó összejátszás pedig ezen belül is a legsúlyosabb kategóriába tartozó, piacfelosztó és árrögzítő magatartás volt. A hatóság tekintettel volt ugyanakkor arra is, hogy a cégek kis-és középvállalkozások, továbbá az eljárás során mindhárman elismerték a jogsértést, lemondtak a jogorvoslati jogukról és utólagos megfelelési program bevezetését vállalták. (GVH Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 13., 17:05
A 2025. évi jelentős bővülés úgy ment végbe, hogy közben 2025 utolsó negyedévében az ingatlanpiacon már árkorrekció és mérsékeltebb forgalom volt tapasztalható – ez a kettősség új szakaszba lépő piacot jelez a Credipass szakértői szerint.
2026-01-12 12:10:00
Ha a munkáltató fizetésképtelenné válik, a munkavállalókat is komoly hátrány érheti, hiszen akár jelentős munkabér-követelésük is felhalmozódhat. Hogyan kaphatják meg az elmaradt munkabért, ha a munkáltató nem rendelkezik a tartozások kifizetéséhez szükséges vagyonnal? Mikor jelent segítséget a Bérgarancia Alap? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.
Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS