Nem ajánlja a GVH a „pánikszerű iratmegsemmisítést”

2021. 06. 02., 17:30

Az elmúlt évben a Gazdasági Versenyhivatal 26 vállalkozásnál folytatott le helyszíni kutatást. A vállalkozások a versenyhatósági rajtaütések során is sokat tehetnek a bírság csökkentéséért, a GVH ennek ellenére találkozott már meneküléssel és pánikszerű adatmegsemmisítéssel is.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – bírói engedély birtokában végezhető – előzetes bejelentés nélküli helyszíni kutatásainak célja, hogy a hatóság bizonyítékokat gyűjtsön egy feltételezett jogsértésről vagy egy vizsgált összefonódásról. Az elmúlt évek egyik nagyszabású, két napon átnyúló kartellfelderítő akciójában például a GVH 38 munkatársa tartott kutatást, összesen 14 érintett vállalkozásnál.

A versenyhatóság tavaly, a COVID-19 járvány ellenére 26 helyszínen tartott rajtaütést. A járványra tekintettel az elmúlt időszak helyszíni kutatásai – mindkét fél munkatársainak védelme érdekében – szigorú egészségügyi óvintézkedések mellett zajlottak. A kutatások során a versenyhatóság mintegy 7 TB adatot másolt le és dolgozott fel 2020-ban: ez az adatmennyiség nagyjából 700 mozifilmnek, 490 ezer fotónak vagy 7 millió egyszerű dokumentumnak felelne meg.

A GVH közérthető tájékoztatással segíti a vállalkozásokat a rajtaütések során jogaikról, kötelezettségeikről és nem utolsósorban együttműködési lehetőségeikről: még ekkor sem késő ugyanis önként felfedni a kartellben való részvételt, ezáltal akár jelentős mértékben csökkenteni vagy esetlegesen elkerülni a versenyfelügyeleti bírságot.

Ennek ellenére nem minden vállalkozás tesz eleget a jogszabály által előírt, teljes körű együttműködési kötelezettségének a GVH helyszínen megjelenő vizsgálóival: a hatóság időről időre találkozik olyan esetekkel, amikor az érintett cégek megpróbálják eltüntetni a lehetséges bizonyítékokat. Előfordult, hogy egy vállalkozás ügyvezetője a hátizsákjában próbálta meg céges laptopját kimenekíteni a helyszínről, és arra is volt példa, hogy egy munkavállaló egyszerűen kitépett néhány oldalt egy határidőnaplóból, és megpróbálta azokat megsemmisíteni. Egy másik esetben az ügyvezető úgy döntött, hogy hirtelen megkezdi leselejtezni a saját számítógépét. A próbálkozások egyike sem járt sikerrel, emellett súlyos eljárási bírságokat is maguk után vontak. Az együttműködés így minden esetben célravezetőbb, és a vállalkozások számára előnyösebb pozíciót jelent a versenyhatósági eljárás során. (GVH Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.
2023-06-07 18:18:26
A turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megvédése érdekében 2023. május 31-ig volt lehetséges – 15 százalékos díj megfizetése nélkül – teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt, „bennragadt” összegeket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS