Nagyot buktak a fényfüzérek a fogyasztóvédelmi teszten

2019. 12. 06., 14:45

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt ellenőrzés során az elmúlt hónapokban közel 150 ezer darab, nem biztonságos világító díszt, dekorációs eszközt vontak ki a forgalomból vagy semmisítettek meg a vámhatáron.

A korábbi évekhez hasonlóan a fogyasztóvédelmi hatóság idén is fokozottan ellenőrzi az ünnepi időszak jellegzetes termékeit. A karácsonyi füzérek, egyéb világító díszek, kültéri dekorációs eszközök ellenőrzése a kereskedelmi forgalomban már kapható és az országba a vámhatáron beérkező termékekre is kiterjedt.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriumában elvégzett vizsgálatokon november végéig 26 különböző fajtájú villamossági termék közül 21 típus bukott meg. A tárca kezdeményezésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együttműködésben 30 féle vámkezelni kért díszvilágítási termékből 28, a termékbiztonsági követelményeknek nem megfelelő típust sikerült megállítani már a határon.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: „A fogyasztóvédelmi hatóság levetette az üzletek polcairól a vizsgálaton megbukott termékeket, mert azok akár áramütést vagy lakástüzet is okozhatnak. Az országhatáron a vámhatósággal közösen megállított fényfüzéreket pedig megsemmisítették, így azok már a boltokba sem kerülhettek be. Az ellenőrzött típusokból összességében csak minden nyolcadik bizonyult megfelelőnek. Az akciónak köszönhetően összesen 150 ezer darab veszélyes terméket sikerült távol tartani a magyar otthonoktól, családoktól, gyermekektől.”

Az ITM műszaki laborvizsgálatán megbukott karácsonyi világító dekorációs termékek legjellemzőbb hibája a vezetékek cérnavékonysága, nem megfelelő szigetelése, a csatlakozódugó elégtelen mérete volt. A legtöbb esetben a vezetékeket nem tehermentesítették húzás és csavarás ellen, a hiányosságok miatt a termékek áramütést okozhatnak. Visszatérő hibaként jelentkezett még, hogy a hálózati vezeték hossza nem érte el az előírt másfél métert, a termékek vezérlő dobozainak széle éles volt, de előfordult, hogy a beltéri fényfüzért kültérre ajánlották. A súlyos veszélyt jelentő díszvilágítási füzéreket a kereskedő köteles a vásárlóktól is visszahívni. A laboratóriumban vizsgált termékfajták teljes listája és a kockázatértékelések során megállapított hiányosságok részletei itt érhetőek el. A fényfüzérek termékbiztonsági ellenőrzései decemberben is folytatódnak.

A dekorációs fényfüzéreket mindig olyan szaküzletben érdemes vásárolni, ahol a világítástechnikai termék működéséről szakszerű tájékoztatást adnak. A piacokon és alkalmi árusoknál felbukkanó, jelölések nélküli, bizonytalan eredetű, rossz minőségű eszközöket célszerű elkerülni – javasolja az ITM.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 15., 09:25
A korlátolt felelősségű társaság tagjának a cégben egy vagy több üzletrésze lehet. Bizonyos esetekben a társaság az üzletrész bevonásáról dönthet. A legfontosabb tudnvalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2026-09-12 14:15:48
Első ránézésre ellentmondásos a kép. A partnerek egyre fegyelmezettebben fizetnek, mégis nehezebb hónapokra készülhetünk a finanszírozás terén. A VOSZ Barométer friss adatai pontosan ezt a kettősséget mutatják meg: a fizetési morál javult, de a kkv hitelköltségek jelentősen megemelkedtek. A kérdés már csak az, hogy mit kezdjünk ezzel?

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS