„Mennyit fizetnél egy iPhone-ért?” – A Telekom 12,5 milliót

2019. 04. 02., 12:31

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Magyar Telekom Nyrt. (Telekom) „Mennyit fizetnél egy iPhone-ért?” című elektronikus reklámlevelében nem tárgyilagosan hasonlította össze az iPhone 7 készülékajánlatokat saját és versenytársa előfizetői csomagja részeként. A hatóság 12,5 millió forintos bírságot szabott ki a cégre a jogsértésért.

A jogsértőnek minősített, 2017. augusztus 17-én szétküldött reklámlevél csak a készülékért fizetendő havidíjat emelte ki. A havonta fizetendő összeg azonban a két szolgáltató esetében közel azonos volt – a készülék mellé szükségszerűen beszerzendő tarifacsomag díját is figyelembe véve. Bár a Telekom nyilvánvalóan vonzóbbnak tüntette fel saját ajánlatát, összességében a fogyasztó nem kapott objektív képet a két szolgáltatásról. A vállalkozás így megsértette a versenytörvény összehasonlító reklámokra vonatkozó szabályait.

Az összehasonlító reklám mentesítheti a fogyasztókat a piaci tájékozódás és mérlegelés egyes terhei alól, így a verseny hasznos eszköze lehet. Ehhez azonban szükséges, hogy az összehasonítás jogszerűen történjen, azaz tartalma, módszere tárgyilagos legyen.

A jogsértésért a GVH 12,5 millió forintos bírságot szabott ki a Telekomra. Az ajánlathoz kapcsolható bevétel nem volt jelentős, a GVH bírságcsökkentő tényezőként pedig figyelembe vette, hogy a cég – együttműködési jellegű intézkedésként – elengedte a közvetlenül érintett fogyasztók hűségvállalás miatti kötbérfizetési kötelezettségét. A hivatal ugyanakkor tekintettel volt a kirótt összeget növelő körülményekre is, ugyanis a Telekom több alkalommal követett már el a fogyasztók tájékoztatásával összefüggő jogsértést, a bírságnak pedig visszatartó hatással kell rendelkeznie.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-02 15:20:00
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám becslése szerint 2023 novemberében országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost; a cégcsoport pénzügyi márkája, a Credipass hazai adatai szerint a hónap folyamán 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-12-02 11:20:00
2023 III. negyedévében hazánkban a helyközi személyszállítás teljesítménye 8,4 százalékkal nőtt, az áruszállításé 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS