Kiterjesztett gyártói felelősség: áremelés helyett fenntarthatóbb csomagolást javasol a GVH

2023. 06. 16., 17:19

Versenyjogi szempontból jogsértőnek minősülhet a gyártó, illetve külföldi előállítás esetén a forgalmazó cégek által fizetendő hulladék-újrahasznosítási díjak összehangolt továbbhárítása a vevőkre – figyelmeztet a versenyhivatal.

Az áremelések helyett a nemzeti versenyhatóság a csomagolások fenntarthatóbbá tételét javasolja a cégek számára, amely a nemrég lefolytatott gyorsított ágazati vizsgálatai alapján hozzájárulhat költségeik csökkentéséhez, így az élelmiszerárak mérséklődéséhez.

Az ipari termelés (így az élelmiszergyártás) környezetterhelésének igazságos kompenzálására, uniós szabályozás nyomán nemrég bevezetett ún. kiterjesztett gyártói felelősségi díj célja, hogy a terhelés kiváltói – a gyártók vagy külföldi előállítás esetén a forgalmazók – megfizessék a hulladék-koncesszor felé a környezetszennyező csomagolóanyagok hulladékkezelésének költségét. Lényeges azonban, hogy a díjtételt a jogszabályok egyértelműen „gyártói felelősségi kötelezettségként” határozzák meg, nem pedig a vevőkre (azaz közvetve vagy közvetlenül a fogyasztókra) áthárítandó költségelemként. Amennyiben a díjtételt az érintettek összehangoltan hárítják át a vevőkre, együttműködésük versenykorlátozó megállapodásnak minősülhet és súlyos jogi következményekkel járhat – figyelmezteti a piaci szereplőket a Gazdasági Versenyhivatal.

Hasonló jogsértésért bírságolta meg a GVH 2019-ben a legnagyobb hazai elemgyártókat, amiért a szektorban 2005-ben bevezetett hulladékkezelési díjat egységesen, teljes egészében és egymással egyeztetve hárították át a vevőikre. A kartellért a hatóság jogerősen több mint harmincmillió forintnyi bírságot szabott ki a cégekre.

A versenyjog megsértése helyett a GVH ismételten felhívja a figyelmet az élelmiszer-csomagolások fenntarthatóságával kapcsolatos megállapításaira, amelyeket a tejtermékek, illetve a tartós élelmiszerek piacain lefolytatott gyorsított ágazati vizsgálatok esetében tett. A két vizsgálatban a GVH szakértői egyaránt azt állapították meg, hogy az élelmiszer-piacokon a fenntartható csomagolás ösztönzése mérsékelni tudná a gyártók költségeit, így hozzájárulhatna a fogyasztói árak csökkenéséhez is. A javaslatok összhangban vannak az újonnan bevezetett díjtétel szabályozási koncepciójával is, amelyben az alacsonyabb környezetterhelésű, könnyebben újrahasznosítható (pl. papír, üveg vagy textil) csomagolások kilogrammonkénti, kiterjesztett gyártói felelősségi díja is jóval alacsonyabb, mint például a műanyagoké – ezáltal motiválva a gyártókat a környezetbarát csomagolási megoldásokra.

A nemzeti versenyhatóság a figyelmeztetésével párhuzamosan jelzi: a kiterjesztett gyártói felelősségi díj kapcsán szorosan figyelemmel követi majd a gyártói magatartásokat, szükség esetén pedig beavatkozik a piaci verseny tisztasága és a fogyasztók érdekében.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS