Jogsértőek a dr. Gődénnyel készített étrend-kiegészítő reklámok, büntetett a GVH

2021. 12. 21., 16:59

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Nutriversum Kft. az uniós ágazati szabályokkal ellentétesen, a fogyasztókat megtévesztve reklámozta étrend-kiegészítőit dr. Gődény György gyógyszerésszel. A versenyhatóság 23,6 millió forintos bírságot szabott ki a jogsértésért.

A Gazdasági Versenyhivatal tavaly év végén indított vizsgálatot a Nutriversum étrend-kiegészítők reklámjai miatt, amelyek dr. Gődény György gyógyszerész szereplésével népszerűsítették a termékeket a YouTube-on, illetve egyéb csatornákon.

Az eljárás feltárta, hogy a reklámok az élelmiszerekre vonatkozó uniós szabályokkal ellentétesen hirdették az étrend-kiegészítőket dr. Gődény György gyógyszerésszel, hangsúlyosan kiemelve a végzettségét és foglalkozását. A közösségi szabályozás értelmében ugyanis a kereskedelmi üzenetekben – tartalmuk valóságától függetlenül – tilos élelmiszerekkel kapcsolatban orvos, egészségügyi szakember, vagy (bizonyos kivételekkel) egészségügyi szervezet ajánlásaira hivatkozni.

A GVH vizsgálata emellett tartalmi problémákat is talált: egyes hirdetések ugyanis megtévesztően sugallták a cég étrend-kiegészítőiről, hogy fogyasztásuk képes kiváltani a változatos, kiegyensúlyozott étrendet. Az EU-s szabályozás szerint ugyanakkor az étrend-kiegészítők reklámozásakor kifejezetten tilos erre utalni, hiszen tudományosan megalapozatlan, téves tájékoztatást jelent a fogyasztóknak.

A termékeket forgalmazó Nutriversum Kft. az eljárás során együttműködött a versenyhatósággal: eltávolította a kifogásolt videótartalmakat, elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslatról is. A cég emellett belső versenyjogi megfelelési programot készít a hasonló, jövőbeni jogsértések elkerülésére. A GVH Versenytanácsa minderre tekintettel mérsékelve a lehetséges összeget, 23,4 millió forintos bírságot szabott ki a cégre. A versenyhatóság egyúttal 166 ezer forintos bírságot rótt ki a dr. Gődény Györgyöt a marketing-együttműködésben képviselő East to West Hungary Trade Kft.-re. (GVH Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-18 11:05:00
A meghibásodott termék nem csak saját maga károsodhat, hanem más dologban, illetve személyben is kárt okozhat. A hibás termék által okozott kárért a gyártó felelőssége is fennállhat. Melyek a gyártói termékfelelősség alapvető szabályai? Milyen kár megtérítését lehet kérni a gyártótól a termékfelelősség alapján? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Minden feltétel adott ahhoz, hogy februárban a földbe kerülhessen az első beton a paksi atomerőmű-beruházáson, elkészült a vasbeton szerkezet, és működésbe állt a betonkeverő üzem is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.