Eredményesen lebonyolította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az „Intelligens Élelmiszerlánc-biztonsági Elemző Rendszer létrehozása” (INTEL) című, kétéves projektjét, amely a hivatal élelmiszerlánc-biztonsági elemző rendszerének korszerűsítését és az ügyfelek elektronikus ügyintézésének egyszerűsítését tette lehetővé.
A 3,805 milliárd forint értékű beruházás a Széchenyi 2020 program részeként, az Európai Unió 100 százalékos vissza nem térítendő támogatásával valósult meg.
A Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) elsődleges célja a hivatali ügyintézéshez kapcsolódó adminisztratív terhek csökkentése. Ezen uniós célkitűzésekkel, valamint Magyarország Kormányának Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiájával összhangban indult útjára 2017-ben a Nébih INTEL projektje. A kétéves program 2019. február 28-án zárult. Projektátadó eseményét 2019. március 21-én tartotta a projektgazda, ahol a fejlesztés eredményeit dr. Zarka Péter, a Nébih osztályvezetője (képünkön) összegezte.
Az INTEL projekt egyik kiemelt célja a hatóság meglévő adatelemző rendszereinek optimalizálása és korszerűsítése volt. A fejlesztés eredményeként – a rendszerbe áramló több és jobb minőségű élelmiszerlánc-információ révén – javult az adatok elemezhetősége, a közöttük lévő kapcsolatok feltárása és a Nébih kockázatelemzési rendszereinek hatékonysága.
Az INTEL nagymértékben hozzájárult a hatósági feladatellátás egyszerűsödéséhez. Az ügyféloldali folyamatok újraszervezése és elektronizálása által csökkent az ügyintézési idő, jelentősen redukálódtak az élelmiszerlánc-szereplők adminisztratív terhei, emellett több központosított elektronikus ügyintézési szolgáltatáshoz is kapcsolódott a Nébih.
Kiépült az élelmiszerlánc egységes adatmodellje és információmenedzsmentje, amely főként az állategészségügyi törzsadatok kezelésében hoz előrelépést, de támogatja a Nébih helyszíni ellenőrzéseit, valamint a tevékenység-regisztrációs folyamatokat is. A szisztematikusan kiépített IT architektúra a későbbiekben elemenként tovább bővíthető, újabb élelmiszerbiztonsági szakterületekre is kiterjeszthető.
Az INTEL rendszerfejlesztés egy újabb fontos lépés volt a hazai élelmiszerláncban felmerülő kockázatok, aktuális problémák gyorsabb és hatékonyabb kezelése felé.
A KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00016 kódszámú projektről bővebb információk a Nébih honlapján olvashatók.
Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.