GVH: gyorsan kiderül, hogy torzult-e a verseny az online szállásfoglalási piacon

2023. 08. 24., 14:42

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elindította a gyorsított ágazati vizsgálatát az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás hazai piacán. Kiderül, hogy sérülhetett-e a piaci verseny – többek között – a Booking szerződési- és szerződésteljesítési gyakorlata kapcsán, amelyről az utóbbi időben folyamatosan érkeznek a piaci jelzések a hatósághoz.

A nemzeti versenyhatóság gyorsított ágazati vizsgálatot indított az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás hazai piacán, hogy feltárhassa és értékelhesse a szektorban jelenleg zajló folyamatokat. A vizsgálat egyrészt kiterjed az online szálláshelyfoglalás magyarországi piacán uralkodó versenyviszonyok elemzésére, másrészt a piaci szereplők által a szállásadók irányába alkalmazott azon szerződéses feltételek és gyakorlatok vizsgálatára, melyek hatással lehetnek a szálláshelyek közötti versenyre – írja közleményében a GVH.

A GVH-hoz érkező piaci információk alapján a közelmúltban számos hazai szállásadó üzletmenetében komoly fennakadást okozott az, hogy az egyik legnagyobb online szállásközvetítő platform – a Booking.com – olyan szerződéses feltételeket alkalmazott, illetve üzleti gyakorlatot folytatott velük szemben, amelyet más szállásadó partnerekkel szemben nem. Az elmúlt időszakban lényegében minden napra jutott egy szállásadói jelzés a Booking fizetési gyakorlatával kapcsolatban: kevesebb mint egy hónap alatt 28 panasz érkezett a versenyhivatalhoz a szállásdíjak visszatartása miatt. Így felmerülhet a gyanú, hogy sérült a szabad piaci verseny a szállásadók között, ami – különös figyelemmel a nyári szezonra – közvetlenül kihathatott a szállásfoglaló fogyasztókra is.

A gyorsított ágazati vizsgálat indítását indokolja az is, hogy az ágazatot a koronavírus-járvány kiemelten hátrányosan érintette. A GVH ezért minden olyan körülményt figyelemmel kísér, amely gátolhatja az ágazat talpra állását és a szabad verseny érvényesülését.

A gyorsított ágazati vizsgálat a versenytörvényben rögzített, piaci problémák feltérképezésére szolgáló eljárás olyan esetekben, amikor a körülmények a verseny torzulására vagy korlátozódására utalnak és sürgős beavatkozás indokolt az adott szektorban. A vizsgálat során a versenyhatóság többek között a piaci szereplőktől összegyűjtött – kötelező válaszadáson alapuló – információk elemzésével tárja fel a verseny torzulásának részletes okait, hogy megtehesse a szükséges lépéseket azok kiküszöbölésére. Az információgyűjtés lezárultát és az adatok elemzését követően a GVH nyilvános jelentésben összegzi majd a gyorsított ágazati vizsgálat eredményeit. Ennek elkészítésére 30 napja van, amely indokolt esetben összesen kétszer 30 nappal meghosszabbítható.

A GVH utoljára 2016-ban zárt le a szektort érintő, átfogó ágazati vizsgálatot a szálláshely-foglalás hazai piacán. A hatóság a verseny szerkezete mellett az utóbbi években a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatokat is szemmel tartotta a piacon, amikor egyszerre lépett két népszerű szállásfoglaló platform agresszív, pszichés nyomásgyakorlást alkalmazó módszerei miatt. Míg kettőjük közül a Szallas.hu együttműködött a hatósággal és összetett, önkéntes kötelezettségvállalással korrigálta a jogsértését, a Booking holland üzemeltetőjére a GVH 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki 2020-ban, amely minden idők legmagasabb hazai fogyasztóvédelmi típusú versenyhatósági bírságának számít.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-28 17:10:00
Lezárult a NAV KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00035 számú, „Adóügyi igazgatási eljárások egyszerűsítése, adminisztratív terhek csökkentése” elnevezésű kiemelt projektje, amelyben a hivatal 2018. és 2023. között több ütemben, összesen 9,331 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással és 5,317 milliárd forint saját forrással fejlesztette elektronikus szolgáltatásait.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS