Fogyasztói Vélemény Tanúsítvány: ne kérjen ilyet

2018. 11. 26., 10:42

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy az Ügyfél Vélemény Vizsgálati Központ Kft. tisztességtelen kereskedelmi és üzleti gyakorlatot folytatott a „Fogyasztói Vélemény Tanúsítvány” kiállításával valamint kommunikációjával.

A hatóság 11 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra, eltiltotta jogsértő magatartása folytatásától, és kötelezte, hogy a versenyhivatali döntésről közvetlenül tájékoztassa üzletfeleit, illetve honlapján is tegye közzé a határozat rendelkező részét.

Az Ügyfél Vélemény Vizsgálati Központ Kft. (ÜVVK) 2016 júliusától „Fogyasztói Vélemény Tanúsítvány” néven kínálja korábban „Megbízható Cég” néven kibocsátott igazolását vállalkozások számára. Az ÜVVK, kereskedelmi gyakorlata szerint, egy speciális szoftver segítségével 18 kulcsszó (pl. „hazug”, „átvág”…) alapján vizsgálja a vállalkozásról fellelhető negatív véleményeket az interneten. Ha a keresés nem hoz ilyen eredményt, az adott cégnek lehetősége nyílik a csomag megvásárlására, amelynek birtokában megjelenítheti a tanúsítványt üzlethelyiségében, e-mailjeiben, honlapján, levélpapírján, illetve szóróanyagain.

Az ÜVVK „tanúsítványa” azt sugallja, hogy egy vállalkozás átfogó feltételrendszernek tesz eleget. A GVH vizsgálata azonban azt állapította meg, hogy a cég által végzett elemzés egyáltalán nem volt teljes körű, sőt, saját előadása szerint is kizárólag előre meghatározott, alacsony számú kifejezés algoritmikus szűrésére terjedt ki. Az így kibocsátott „tanúsítvány” ezért valós minősítés nélkül ösztönözhette a vásárlókat olyan ügyleti döntésre, amelyet egyébként nem vagy másként hoztak volna meg. Az ilyen megtévesztés a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül. Szintén jogsértőnek bizonyult a cég hasonló tartalmú kommunikációja a vállalkozások megrendelési szándékának ösztönzésére.

A hatóság a bírság kiszabásakor kiemelt jelentőséggel vette figyelembe, hogy a jogsértés jelentős számú fogyasztót és vállalkozást (több mint tízezer céget) ért el, így potenciálisan nagy hatást gyakorolt a versenyre. Szintén különösen felróhatónak találta, hogy a vállalkozás működésének egésze alapszik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlaton. Mindemellett a GVH 2016-ban már elmarasztalta a vállalkozást a mostani vizsgálattal azonos magatartás miatt, ezért súlyosító tényezőként kezelte az ismétlődő jogsértést is.

Így a GVH a vállalkozás árbevétele alapján kiszabható maximális összegre, 11.076.400 Ft-ra bírságolta az ÜVVK-t, és eltiltotta a jogsértő kereskedelmi gyakorlat folytatásától is. A vállalkozásnak e mellett tájékoztatnia kell ügyfeleit a jogsértésről, honlapján pedig ismertetnie kell a hatóság határozatának rendelkezéseit.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS