Fiktív akciókkal tévesztette meg a fogyasztókat a Media Markt és az Euronics

2022. 03. 01., 17:28

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított két elektronikai nagyáruházlánc, a Media Markt és az Euronics üzemeltetőivel szemben, mivel akciótartási gyakorlatuk megtéveszthette a fogyasztókat.

A nemzeti versenyhatóság eljárást indított a hazai Euronics áruházakat üzemeltető Vöröskő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel, illetve a magyarországi Media Markt üzleteket működtető Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft.-vel szemben. A Versenyhivatal ugyanis azt valószínűsíti, hogy mindkét kereskedő egyaránt tisztességtelen módon hirdetett a honlapján akciósként egyes elektronikai eszközöket (pl. hűtőt, televíziókat), miközben a termékek eredeti (nem akciós) árait korábban csak kivételesen, átmeneti jelleggel alkalmazta. Az eredeti árak így valószínűsíthetően nem minősíthetőek az akciót megelőző időszak jellemző árainak, vagyis a hozzájuk képest ígért kedvezmények megtévesztőek lehettek a fogyasztók számára.

A Versenyhivatal korábban már számos alkalommal szabott ki bírságot fiktív akciótartások miatt, 2022 májusától pedig új szabályozás lép életbe ezen területen, amely egyéges, szigorú elvárásokat támaszt a kereskedők felé az árkedvezmények feltüntetésével kapcsolatban. Ezt követően eredeti árként a vállalkozások (néhány kivételtől eltekintve) kizárólag az akciót megelőző, minimum 30 napos időtartam legalacsonyabb árát tüntethetik majd fel. A rövid idejű, pusztán a későbbi akciós reklámozhatóságot szolgáló „felárazások” így végleg értelmüket vesztik, a fogyasztók pedig csak olyan akciókkal találkozhatnak, amelynél kedvezőbben a kereskedő valóban nem kínálta az adott termékét legalább 30 napja.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. (GVH Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS