Európa Liga döntő Budapesten: árrögzítésre utaló egyeztetéseket gyanít a GVH

Európa Liga döntő Budapesten: árrögzítésre utaló egyeztetéseket gyanít a GVH
2022. 11. 24., 10:35

A Gazdasági Versenyhivatal információi szerint ugyanis egyes szálláshelyszolgáltatók árrögzítésre utaló egyeztetéseket folytatnak a jövő évi budapesti Európa Liga döntőjével kapcsolatban.

A Gazdasági Versenyhivatal információi szerint a legnagyobb közösségi platformon található, szálláshely-szolgáltatással foglalkozó zárt internetes csoportokban piaci szereplők a 2023. május 31-én, Budapesten megrendezésre kerülő labdarúgó UEFA Európa Liga döntőjével kapcsolatban a szurkolói szálláshelyek árainak egységes megemelésére, illetve egységesítésére utaló felvetéseket fogalmaztak meg.

Az egyik ilyen közösségi média csoport több ezer budapesti szálláshely-szolgáltató tagot számlál, így az ott közölt információk a piac kínálati oldalán működő jelentős számú szereplőt érhetnek el. A csoportban többen is emlékeztettek a budapesti Európa Liga döntő nyomán fellépő plusz 40–44 ezer fős keresletre, ezért javasolták ezen időszakra nézve a normál napi árakat jelentősen megemelni, amely 4 fő esetén legalább 100–120 euró, 2 fő esetén 60–72 eurós ár lehet. Egy másik bejegyzés tartalmazott egy további felhívást, mely szerint amelyik szolgáltató beállította az ismertetett árat, az jelezze azt hozzászólás formájában. Ugyanakkor megemlítendő az is, hogy a hozzászólások jelentős többsége szerint az említett árak még így is túlzóan alacsonyak lesznek, ezért a piac további emelést is elbírna.

A Gazdasági Versenyhivatal felhívja a figyelmet arra, hogy a fenti módon összehangolt és ellenőrzött magatartás árrögzítésnek – az egyik legsúlyosabb versenyjogi jogsértésnek – minősülhet, ha azt a versenytörvény hatálya alá tartozó vállalkozások követik el.  Fontos azonban azt is kiemelni, hogy amennyiben a magánszemély szállásadók is hasonló módon járnak el és a csoportokban javasoltak szerint egységesen megemelik az erre az időszakra kínált szobák árait, úgy a fogyasztók – jelen esetben a szurkolók – kevésbé, vagy egyáltalán nem piaci árakkal találkozhatnak, amely végső soron a szálláshelyek iránti keresletet is csökkentheti. (GVH Sajtóiroda)

Fotó: UEFA

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS