Elektronikus kereskedelem: növekvő forgalom, erősödő fogyasztóvédelem

2022. 02. 07., 16:43

Miközben az elektronikus kereskedelem rekordot rekordra halmoz hazánkban, a fogyasztóvédelem állandó jelenléttel, határozott hatósági fellépéssel segíti a felesleges bosszúságok elkerülését – áll az ITM közleményében.

Az Eurostat közelmúltban közzétett adatsora szerint a 2016-os 48 százalékhoz képest tavaly már a hazai internethasználók 74 százaléka vásárolt webáruházból. Az öt év alatt bekövetkezett 26 százalékpontos bővülés a második legmagasabb az Európai Unióban, mindössze egyetlen egységgel marad el az aranyérmes cseh mutató mögött. Az internetes és csomagküldő kereskedelem felpörgését látványosan igazolja a hazai statisztika is. Az online értékesítés éves forgalma tavalyelőtt lépte túl először az ezermilliárd forintot, 2021-ben pedig jócskán 1300 milliárd forint fölé nőtt. A legutóbbi december a legerősebb havi adatot hozta 148 milliárd forinttal, a megelőző hónap 147 milliárdos csúcsát adva át ezzel a múltnak.

Az e-kereskedelem felgyorsult térnyerésével párhuzamosan egyre inkább felértékelődik a digitális fogyasztóvédelem szerepe is. A kormány 2016-ban szigorította, a korábbi 15–500 ezer forintról akár 2 millióra emelte fel a webshopok ismételt jogsértéseire kiszabható bírságösszegeket. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiemelten kezeli a fogyasztók fokozott védelmét az online térben. 2021 nyarán élesedett a veszélyes termékeket forgalmazó honlapok hatósági blokkolásának lehetősége. A tárca nemzetközi szinten egyedülálló IT laboratóriuma eddig több mint 1100 webáruház ellenőrzéssel tett a megtévesztő gyakorlatok kiszűréséért. Mielőtt egy fillért is kiadnánk a kezünkből, mindenképpen érdemes fellapozni a jogsértő webáruházak adatbázisát, amelyben két évig érhetők el a mulasztáson ért kereskedők adatai, jelenleg több mint hatszáz határozat. 

A minisztériumban működő Európai Fogyasztói Központ 2021-ben több mint 2500 ügyben adott tanácsot a belföldi és határon átnyúló online vásárlásokkal kapcsolatban. Közreműködésükkel 171 magyar vásárló uniós vállalkozásokkal szembeni panaszai rendeződtek sikeresen, akik így összesen 10 millió forintot kaptak vissza.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: „2017 óta az IT labor és a fogyasztóvédelmi hatóság közel négyezer webáruházat ellenőrzött. Az ismételt jogsértések aránya a rendszeres vizsgálatok eredményeként az elmúlt években folyamatosan csökkent. A korábban 50 százalékot is meghaladó kifogásolási arány tavaly lett először egyszámjegyű, 9 százalékos. Idén májustól tovább erősödnek az online fogyasztói jogok, ekkor lépnek hatályba a tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatos szigorúbb rendelkezések, amelyek többek között a keresési paraméterek feltüntetésére köteleznek, és tiltják a fiktív kommenteket.”

Néhány fontos tanács és tudnivaló

– A weboldal címének .hu végződése vagy a magyar nyelvű szövegek, termékleírások nem feltétlenül jelentik azt, hogy az üzemeltető egy hazai vállalkozás.

– Nézzünk körül a honlap kapcsolat menüpontjában, és inkább mellőzzük a vásárlást, ha csak egy e-mail címet vagy online kitölthető űrlapot találunk ott.

– A magyar fogyasztókat akkor is megilleti a jog, hogy a vételtől 14 napon belül indoklás nélkül elálljanak, ha más uniós tagállamban bejegyzett vállalkozás webshopjában vásároltak. A visszaküldés költsége ekkor a fogyasztót terhelheti, ám garanciális probléma esetén, ha a minőségi kifogás jogosnak bizonyult, ez az összeg is visszajár.

– A vételár bankkártyás kiegyenlítése a bankoknál kérhető chargeback útján biztonságos visszatérítési lehetőséget nyújt, ha nem érkezne meg a megrendelt termék.

– Külföldi rendeléskor érdemes fontolóra venni, hogy a termék kedvező vételára és a kiszállítási költség együtt is olcsóbb-e a hazai beszerzésnél. Könnyen előfordulhat, hogy a szükség szerinti visszapostázás többe kerül, mint amennyit magáért az árucikkért fizettünk. Magyarországon a sávos jótállás bevezetésével az eladási ártól függően akár két-három év jótállás vonatkozhat a drágább termékekre. Az ár mellett ezt a szempontot is érdemes figyelembe venni, mielőtt külföldi webshop mellett döntenénk a hazai vásárlással szemben. (ITM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2022. 09. 19., 10:49
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szervezésében 2022. szeptember elején Budapesten tanácskozott a genfi székhelyű Munkaadók Nemzetközi Szövetségének Európai és Közép-Ázsia csoportja. A konferencián, amelyre 35 országból érkeztek küldöttek, a VOSZ-t dr. Kovács Patrik és Barabás Tamás társelnökök, valamint Varga Julianna nemzetközi és oktatási igazgató képviselte, aki egyben az esemény egyik szervezője is volt. A rendezvényről őt kérdeztük.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2022. 09. 23., 12:05
epizód: 2022 / 9   |   hossz: 18:38
Milyen a gazdaság, a vállalkozások helyzete Covid után, a háború és az energiaválság árnyékában? Mekkora sokkokat okozott az elmúlt pár év? Nyílnak-e kivezető utak az európai és a magyar gazdaság előtt? Hogyan segítheti a kilábalást az államilag támogatott Széchenyi Hitel MAX program? A kérdésekre Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója válaszol.
2022. 07. 26., 10:30
epizód: 2022 / 8   |   hossz: 20:30
Milyen új utakat nyitott az internet a csalók előtt? Hogyan azonosíthatjuk vállalkozóként az átverési kísérleteket? Mikor kell szakértőhöz, esetleg egyenesen a rendőrséghez fordulnunk? És mitől menthet meg bennünket egy kis önképzés? Dr. Kocsis Ildikó ügyvéd olyan céges csalásokra is felhívja a figyelmet, amelyek még a hozzáértők előtt sem feltétlenül nyilvánvalóak.
2022. 06. 26., 09:15
epizód: 2022 / 7   |   hossz: 21:02
Milyen volt a Hannoveri Technológiai Kiállítás és Vásár a Covid után, de háborús időben? Hol tart az ipar 4.0 napjainkban, melyek a digitalizáció legfontosabb új irányai? Mit jelent a virtuális üzembe helyezés? Hogyan hat az automatizálás a munkaerő-piacra? Hogyan szimulálható a Marsra szállás? Mit jelent Európa egyik legnagyobb ipavállalatának, hogy kivonul az orosz piacról, ahol 1851 óta jelen volt? A kérdésekre Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója válaszol.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS