A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy jogsértők voltak a televízióban bemutatott hősugárzó készülék hirdetései, ezért 125 milliós bírságot szabott ki az érintett vállalkozásokra.
A Versenyhivatal megállapította, hogy a Telemarketing International Kft. és anyavállalata, a Mediashop GmbH tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg a „Starlyf Fast Heater” hősugárzó készülék népszerűsítésekor. A vizsgálatban feltártak alapján ugyanis a reklámokban
A GVH 125 milliós bírság megfizetésére kötelezte a két céget, valamint eltiltotta őket a további jogsértéstől. A hatóság a bírság kiszabásakor figyelembe vette többek között, hogy az érintett reklámok jelentős forgalmat generáltak, a Telemarketing International Kft. pedig visszaeső jogsértőnek bizonyult. A Hivatal jelentős (több mint 100 milliós) bírságcsökkentő tényezőként tekintett ugyanakkor arra, hogy a vállalkozások beismerték a jogsértést és vállalták a gazdasági versenyre vonatkozó jogszabályok és normák követését elősegítő ún. megfelelési program kidolgozását és bevezetését. A GVH által előírt megfelelési intézkedések végrehajtása részeként a cégek külső jogi tanácsadó bevonásával elemzik tevékenységeik (különösen televíziós hirdetéseik) versenyjogi kockázatait, magatartási kódexet és eljárásrendet készítenek reklámjaik előzetes vizsgálatára, és ezek alkalmazására ki is képezik munkatársaikat.
Bárhol kóstoltam, két napon keresztül előbb-utóbb felemlegették. Túl sokan ahhoz, hogy szó nélkül hagyjuk.
A sikeres megbeszélések nyomán a kivitelezés új lendületet kap – mondta Szijjártó Péter, miután a Roszatom képviselőivel tárgyalt.