Babapiskótákat vizsgált a Nébih

Babapiskótákat vizsgált a Nébih
2021. 11. 25., 19:08

A Szupermenta termékteszten ezúttal 24 babapiskótát, illetve babapiskóta jellegű terméket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond, nyolc termék esetében azonban előfordultak az aromával bevitt színezék jelölésének hiányával, a tápértékjelöléssel vagy épp az összetevők felsorolásával kapcsolatos jelölési hibák.

Összesen 24, köztük glutén-, tej- és laktózmentes babapiskótát vizsgált a Szupermenta. Bár „formára”, felhasználásukat tekintve mind hasonlóak voltak, azonban a Magyar Élelmiszerkönyv pontosan szabályozza, mit nevezhetnek a gyártók, forgalmazók babapiskótának. Épp ezért a tesztben végül 8 babapiskóta, köztük 1 gluténmentes, és 16 piskóta elnevezésű termék szerepelt, melyek között 1 gluténmentes volt.

A Nébih laboratóriumaiban a szakemberek ez alkalommal is elvégezték az élelmiszerbiztonsági és -minőségi vizsgálatokat. Sor került a mikotoxin- és akrilamid-tartalom mérésére, valamint ellenőrizték – többek között – a termékek tartósítószer-tartalmát is. E szempontok szerint mindent rendben találtak. 

A hatósági felügyelők megvizsgálták a termékek csomagolásán a zsír-, cukor-, fehérje- és sótartalomra vonatkozó jelöléseket, és ellenőrizték a tej-, laktóz- és gluténmentesség jelölését is. E téren sem akadt probléma. 

A Magyar Élelmiszerkönyv irányelve szerint jelenleg a babapiskóták jelölésén kötelező feltüntetni a „6 hónapos kortól fogyasztható” feliratot. A termékek jelentős cukortartalma miatt azonban rendszeres fogyasztásuk nem javasolt csecsemők és kisgyermekek számára, ezért folyamatban van a szabályozás módosítása. 

Nyolc terméknél akadtak jelölési hibák. Gond volt az aromával bevitt színezék feltüntetésének hiányával, a tápértékjelöléssel és az összetevők felsorolásával is. A hibák miatt az érintett élelmiszer-vállalkozók ellen hatósági eljárás indult, és a hatósági felügyelők élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki. A bírságok összege együttesen mintegy 550 000 forint volt.

A babapiskóták kedveltségi vizsgálatán szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. Értékelésük alapján a dobogó legfelső fokára a Penny Löffel Biscuits Babapiskóta állhatott, a második helyen az Auchan Boudoirs piskóta, friss tojással végzett, míg a harmadik helyet a Savoiardi cukrozott piskóta érdemelte ki.

További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2021. 11. 30., 11:59
Ismét a zeneművészet tíz legkiválóbb fiatal képviselőjét díjazta az MVM. A Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájának kétmillió forinttal járó elismeréseit tizennegyedik alkalommal adták át 2021. november 23-án. (x)
2021-12-07 19:02:32
Az International Data Corporation (IDC) amerikai kutatócég rontotta az okostelefon-kiszállítások idei és jövő évi növekedésére vonatkozó előrejelzését a világban. Az IDC előrejelzése szerint 2021-ben 5,3 százalékkal, mintegy 1,35 milliárd darabra nő a globális okostelefon kiszállítás.

  Rovathírek: GUSTO

Egy friss felmérés szerint, amelyet a német Sopexa cég készített több mint ezer – német, belga, holland, brit, kínai, japán, egyesült államokbeli és kanadai – borkereskedő bevonásával, a borvilág az elmúlt néhány év nehézségei után ismét optimistán tekint a jövőbe.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Európa-szerte egyre több ország ismeri fel, hogy a zavartalan, klímabarát, megfizethető árú energiaellátás érdekében szükség van az áramtermelésben az atomenergiára. Legutóbb Hollandia és Franciaország döntött új atomerőmű építése mellett.