Egy hét alatt elérte a 25 milliót az összes letöltések száma a Gazdasági Versenyhivatal által működtetett árfigyelő oldalon. A honlapot létrehozó munkacsoport már dolgozik a fejlesztéseken, amihez a fogyasztók javaslatait, észrevételeit is felhasználják. Lesz elmenthető bevásárlólista, kalkulátor, valamint fejlesztik az okostelefonokon történő megjelenítést és az árfigyelő térképes funkcióját is.
Az adatokat szolgáltató cégek naponta frissítik az egyes termékek árait és láthatóan reagálnak egymásra. Már az első napokban több termékcsoportban (pl. tojás, kenyér, sertéshús) árcsökkentéseket, különböző akciókat hajtottak végre, az egyik kiskereskedelmi lánc kifejezetten az árfigyelő indulásával összehangolva csökkentette több mint 100 termékének a fogyasztói árát.
A nemzeti versenyhatóság és az oldal kifejlesztésében együttműködő munkacsoport – amelyek tagja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium és az Agrárminisztérium – várja azon kiskereskedők jelentkezését, akik önkéntesen csatlakozni kívánnak a rendszerhez. Ehhez a GVH honlapján találhatók részletes információk.
Mindemellett a GVH és a munkacsoport már dolgozik, a mintegy két hónap alatt kifejlesztett árfigyelő rendszer továbbfejlesztésén. A jövőben – többek között – szabadon összeállítható és elmenthető bevásárlólista és kalkulátor is segíti majd a fogyasztókat, továbbá a felhasználói igényeknek megfelelően fejlesztik az okostelefonon történő megjelenítést, illetve a szolgálatás térképes funkcióját is. (GVH)
Günzer Tamás idén harmadik alkalommal került a jelöltek közé, így 24 év után ismét villányi borász nyerte a díjat.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.