A vendéglátók és a taxisok sem szerepeltek túl jól a próbavásárlásokon

2025. 09. 26., 15:05

A taxisoknál a leggyakrabban a számlaadási kötelezettség teljesítése maradt el, illetve nem a hatósági árnak és a díjtáblázatnak megfelelő tarifát alkalmaztak a szolgáltatók.

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok fokozottan ellenőrzik a vendéglátó egységeket, a szórakozóhelyeket, a fesztiválokat és a taxikat. A hatósági ellenőrzések kiterjednek az egyes idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó előírások betartásának vizsgálatára, valamint a vásárlói magatartást tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatok kiszűrésére – olvasható a hivatal közleményében, amely a kiemelt turisztikai időszakban végzett ellenőrzésekről számol be.

Vendéglátók

A kormányhivatalok a kiemelt turisztikai időszakban 279 vendéglátó egység ellenőrzését végezték el, és minden harmadik esetben fedeztek fel jogszabálysértést. A turisztikailag frekventált helyeken, valamint fesztiválok, rendezvények helyszínén lefolytatott vizsgálatok során leggyakrabban a mérlegek hitelességének hiánya, valamint az eladási ár vagy egységár feltüntetésének hiánya merült fel problémaként.

Kisebb számban előfordult, hogy a vendéglátóhely az árjegyzéket az üzlet bejáratán kívül nem helyezte el, a vásárlók könyve nem volt könnyen hozzáférhető a fogyasztók számára, illetve nem biztosították az elektronikus fizetési lehetőséget a vásárlók részére. A hatóság próbavásárlásokat is végzett mind az üzleteknél, mind a közterületi, alkalmi árusoknál egyaránt. A kormányhivatali munkatársak közel 600 ellenőrzést végeztek, amelyek 14 százalékában találtak kifogásolnivalót.

Taxisok

Az NKFH szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok a turisztikai szezonra tekintettel fokozottan ellenőrizték a személytaxi-szolgáltatásokat nyújtó vállalkozókat is. Míg az ellenőrzések mindössze 5 százalékánál találtak hiányosságokat – elsősorban a díjak nem megfelelő feltüntetésével összefüggésben –, addig a próbavásárlással egybekötött vizsgálatok során a kifogásolási arány 22 százalék volt. Ezekben az esetekben leggyakrabban a számlaadási kötelezettség teljesítése maradt el, illetve nem a hatósági árnak és a díjtáblázatnak megfelelő tarifát alkalmaztak a szolgáltatók.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a hatósági ellenőrzéseknek köszönhetően a kifogásolási arányok folyamatosan csökkentek – hangsúlyozza az NKFH közleménye.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 03., 15:20
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS