Megtalálták a vízfertőtlenítés Szent Grálját?

Megtalálták a vízfertőtlenítés Szent Grálját?
2023. 02. 18., 10:45

Amerikai kutatók fejlesztettek ki egy olyan új módszert, amivel nem csak ultragyorsan, de az eddig ismert gyakorlatoknál, például a leggyakrabban alkalmazott klórozásnál is sokkal környezetbarátabb módon lehet vizet fertőtleníteni.

A biztonságos ivóvíz alapvető fontosságú a közegészségügy szempontjából, és a világ meglehetősen rosszul teljesít, ha erről a feltételről van szó. Napjainkban minden negyedik ember  szennyezett vizet fogyaszt, és ez évente kb. 1,2 millió halálesettel hozható összefüggésbe. Az alacsony jövedelmű országokban a halálesetek hat százalékát okozza a nem megfelelően kezelt, így akár súlyos bakteriális fertőzéseket okozó ivóvíz, miközben a világ populációjának ugyanekkora hányada nem fér hozzá fejlett vízvételezési lehetőséghez.

A glóbusz legtöbb állama, így hazánk is, elsősorban klórozással oldja meg az otthonokba vezetett ivóvíz fertőtlenítését, hiszen könnyen kezelhető, hatékony, olcsó és kis mennyiségben teljesen veszélytelen anyag. Egy baj van vele, de az legalább jókora: káros kémiai melléktermékei környezetkárosító hatásúak, ezért folyamatos kutatások tárgya, hogy milyen módszerrel lehetne kiváltani, és az új megoldás elérhető lenne-e a harmadik világ számára.

A Georgiai Technológia Intézet alighanem megtalálta a vízfertőtlenítés Szent Grálját, egy villamosenergia-impulzusokkal működő módszer formájában. A találmányuk nem egyszerűen fertőtleníti a vizet, még csökkenti is a folyamattal járó környezetszennyezést és energiafogyasztást, így összességében a költségeket. Azt állítják, hogy a technológia integrálható tetszőleges elektromos hálózatba, de akkumulátorokról ugyanúgy üzemeltethető.

„Ez egy meglehetősen új fertőtlenítési technológia, és először kis léptékben akarjuk demonstrálni, majd a való világban történő alkalmazását a felhasználási helyhez, illetve a hálózaton kívüli víztisztításhoz alkalmazkodva kifejleszteni” – mondta Xing Xie, az Építő- és Környezetmérnöki Intézet adjunktusa, aki a posztdoktoriját író Ting Wanggal közösen jegyzi a kutatásról írt tanulmányt.

A The Engineer a Nature Water című folyóirat legfrissebb száma nyomán foglalta össze a tudósok eredményeit, de emlékeztetnek: a kutatás nem teljesen forradalmi, hiszen a hagyományos elektromos mezővel történő vízkezelés ma is alkalmazott megoldás. A például élelmiszer-pasztőrözésnél használt módszer eddig azért nem került szóba ivóvíz-fertőtlenítés kapcsán, mert a költségek – jelen formában – túl magasak lennének. Pedig nagyon hatékony lehetne: a vizet és a benne lévő baktériumokat elektromosságnak teszik ki, így a baktériumsejtek membránja ahhoz hasonlóan kezd viselkedni, mint egy áramkör kondenzátora, csak éppen a nanoszekundumos impulzusok nem töltik fel elég gyorsan a membránt ahhoz, hogy a baktériumok el is pusztuljanak.

A tudósok szerint erre egy helyileg felerősített, olyan elektromos mező (LEEFT) lehet a megoldás, ami az elektromosságot közvetlenül eljuttatja a baktériumokhoz. A folyamathoz használt elektródák arany nanotipeket tartalmaznak, amelyek az elektromossághoz csatlakoztatva azonnal koncentrált töltéseket képeznek, így azok sokkal gyorsabban eljutnak a membránhoz, elpusztítva a vízben lévő baktériumokat.

„Meglepő az az ultragyors baktérium-inaktiválás pusztán a nanoszekundumos impulzusok használatával, mert elméletileg a nanoszekundumos impulzusok egyszerűen túl rövidek ahhoz, hogy a hagyományos elektromos mezővel történő kezelés során elpusztítsák a baktériumokat, hiszen a membránnak idő kell a töltéshez” – magyarázta az újítást Wang.

A technológia teszteléséhez egy chip elektróda szélére illesztettek arany nanoszeget, majd a chipet a vízrendszerekben gyakran előforduló Staphylococcus baktériummal fertőzték meg és elkezdték elektromos impulzusokkal bombázni. A reakciót egy mikroszkóp alatt, valós időben figyelték meg, és kiderült, hogy 200 nanoszekundum alatt, centiméterenként 40 kV feszültséggel a baktériumok 95 százaléka elpusztult. A LEEFT összességében nyolcszor alacsonyabb elektromos térerősséggel, egymilliószor rövidebb idő alatt hajtotta végre vízkezelést, mint a ma alkalmazott módszerek.

A megoldás egyszerre csökkenti a víz fertőtlenítéséhez szükséges villamos energia mennyiségét (ami megfizethető higiéniai megoldást jelent) és mutat egy olyan jövő felé, ahol a tiszta víz előállítása jóval kevésbé terheli meg a környezetet.

Gábor János

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-09 20:46:54
Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS