Szaúd-Arábia 750 ezer napelemet telepített új üdülőövezetek ellátására

Szaúd-Arábia 750 ezer napelemet telepített új üdülőövezetek ellátására
2023. 07. 11., 16:23

Egy egész luxus turistaparadicsomot tesznek fenntarthatóvá azzal, hogy a világ legnagyobb kapacitású akkumulátorára kötik. Az épülő övezet energiaellátása várhatóan egy gramm szén-dioxidot sem fog kibocsátani.

A Red Sea Projectben készülő, exkluzív üdülőfalu a világ legnagyobb, óránként 1200 megawatt kapacitású akkumulátoráról fog működni. Ennek töltését az a 750 ezer napelem végzi, aminek telepítését az Arab News szerint épp' a minap fejezték be. Szaúd-Arábia ezzel a lépéssel teljesítette is a luxusprojekt első szakaszát.

A panelek összesen öt naperőművet fognak táplálni, hogy 100 százalékos hálózati függetlenséget biztosítsanak az üdülőhelynek.

A Red Sea Project a Red Sea Global, vagyis a szaúd-arábiai állami befektetési alap tulajdonában lévő vállalat ötlete és az a célja, hogy környezetbarát turisztikai desztinációt hozzon létre. A projekteken keresztül Szaúd-Arábia igyekszik a turizmus és az üzleti élet központjaként, valamint olyan országként megalapozni a jövőjét, ami megszabadul az olajfüggőségtől és inkább megújuló energiaforrásokkal üzemel. Az állam hatalmas kiterjedésű, száraz, terméketlen területekkel rendelkezik, így jelentős környezeti hatás nélkül alakíthat ki napelemparkokat.

Összehasonlításképpen: ha Magyarország egy az egyben napelemekkel akarná kiváltani a Paksi Atomerőművet, a jelenlegi fejlettségi szintű panelekkel beboríthatná akár az egész Hortobágyot, amelynek területe az Arab-sivatagnak csupán nyolcezred része. És a szaúdiaknál nem történik jelentős környezetkárosítás, ha kihalt, elsivatagosodott területeket vonnak be az energiatermelésbe.

A 2017 júliusában bejelentett Red Sea Project egy óriási ingatlanberuházás, ami Szaúd-Arábia nyugati partjai mentén épül. A 2030-ra várhatóan elkészülő projektben 50 különböző üdülőhely jön létre, több mint 1000 lakóépülettel és összesen 8000 szobával. Ezek 22 szigeten és hat szárazföldi területen, elszórva fognak elhelyezkedni.

A projekt első szakasza 16 szállodát, illetve kiskereskedelmi és szórakoztató létesítményt foglal magában, és ezek mindegyike már az eddig telepített 750 ezer napelemmel előállított napenergiára támaszkodik. Az első, teljes mértékben napenergiával működő létesítmény a Red Sea Resort and Spa közelében épülő Six Senses Southern Dunes (alábbi kép) lesz.

A világ legnagyobb akkumulátora

Mivel a panelek éjszaka nem tudnak áramot termelni, a projekt a világ legnagyobb akkumulátor-alapú energiatárolási megoldásának telepítését is fontolóra veszi. A létesítmény várhatóan 1200 MWh tárolókapacitással rendelkezik majd, hogy biztosítsa a megaprojekt hálózati függetlenségét, Ez az első ilyen jellegű projekt, és ráadásul nem csak az elszállásolás és minden szolgáltatás, hanem a turisták szállítása is fenntartható forrásból táplált járművekkel fog működni – a nemzetközi repülőtéren történő leszállástól a projekthelyszínekig.

A Red Sea Project fontos mérföldkő Szaúd-Arábia számára, mivel az ország legkésőbb 2060-ra el akarja érni a nettó nulla karbonkibocsátást. Működésbe lépését követően példaként szolgál majd más országok számára is, és megmutatja, hogy a megaprojekteket teljes mértékben megújuló energiaforrásokkal is lehet működtetni, és valóban megoldható a függetlenedés a fosszilis tüzelőanyaggal működő hálózatoktól.

Ez egyben átmenetet Szaúd-Arábia számára, hiszen a gazdasága hagyományosan az olajra támaszkodik. Most, kihasználva földrajzi elhelyezkedését, más utakat keres, hogy a világ üzleti és turisztikai központjává váljon.

Gábor János

Illusztrációk: Red Sea Global

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS