Újabb országban engedélyezik a nálunk tiltott „konnektoros” napelem forgalmazását

Újabb országban engedélyezik a nálunk tiltott „konnektoros” napelem forgalmazását
Gábor János  |  2026. 03. 26., 13:10

Az intézkedés éppen a rezsiköltségek csökkentését és az állam energiafüggetlenségét támogatja a jogalkotók szerint. A hálózatra dugható napelem többek között Lidl kínálatában jelenik meg.

Hamarosan akár bevásárlókocsiban is hazavihető a „konnektoros” napelem – legalábbis a briteknél, ugyanis a szigetország belép azon államok sorába, ahol úgy látják, az egyszerűen, bárki által telepíthető eszközök segítik a lakosság rezsiköltségeinek csökkentését és enyhíthetik a globális energiaválság hatásait.

A brit kormány olyan kiskereskedelmi óriásokkal működik együtt a kis napelem forgalomba hozásáért, mint a Lidl vagy az Amazon.

A következő hónapokban (várhatóan nyárra) az Egyesült Királyság vásárlói számára az egyszerű boltokban is elérhetővé válnak a hálózatba dugható, kvázi plug-in napelemes készletek – tudta meg a The Engineer.

Elsősorban geopolitikai okokból jöhet a plug-in napelem

Az angolok döntése közvetlen válasz a közel-keleti geopolitikai válságra, amely az energiaárak emelkedésével fenyeget. A kabinet ezzel az európai trendeket követi: Németországban például évente már mintegy félmillió hasonló berendezést telepítenek a háztartásokba.

Nálunk viszont nem engedélyezett a forgalmazásuk és használatuk, vagyis nem használhatók szabályosan sem lakossági, sem vállalati célra. A háztartási méretű kiserőművek esetében is szükséges a hálózati engedélyes jóváhagyása, a megfelelő inverter használata, valamint a szabványos csatlakozás kialakítása.

Pedig az egyszerűsége és praktikus felhasználása nyomán a plug-in napelem kifejezetten jól jönne egy csomó lakossági felhasználónak, különösen azoknak a lakástulajdonosoknak, akik nem rendelkeznek saját tetővel, vagy udvarral, ám a rezsi lefaragása okán vagy környezettudatosságból használnának ilyen eszközt, például az erkély korlátjára erősítve – ahogy azt sok nyugat-európai otthonban is teszik.

Ezek a panelek mikroinvertereken és szabványos konnektorokon keresztül táplálják be az áramot a lakás hálózatába, így a fogyasztók megspórolhatják a hagyományos, tetőre szerelt rendszerek jelentős telepítési költségeit.

Öreg hálózatok és biztonsági kockázatok

A technológia demokratizálása mindazonáltal tényleg felvet szakmai aggályokat. Míg a kormány az olcsó energiához való hozzáférés könnyítését hangsúlyozza, a műszaki szakértők az elöregedett brit lakásállomány kockázataira figyelmeztetnek. A brit Mérnöki és Technológiai Intézet szerint sok helyen az elektromos hálózat állapota egyszerűen nem alkalmas a plusz forrás fogadására. Ezzel valószínűleg számos magyar otthon is szembesülne, ha a jövőben itthon is piacra kerülne a plug-in napelem.

„Mielőtt bárki leemelne egy napelemes készletet a szupermarket polcáról, tisztában kell lennie otthona vezetékeinek állapotával és kapacitásával. Bármilyen késztermékként vásárolt áramtermelő eszköz beüzemelése előtt a lakóknak szakemberrel kellene ellenőriztetniük az elektromos hálózatot” – figyelmeztetett Mark Coles, a szervezet műszaki szabályozási vezetője.

A címlapkép illusztráció. Fotó: Yuma Solar / Unsplash

MVM
Rovattámogató ...
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 20., 11:20
Idén is megkönnyíti a lakáskiadással és ingatlanértékesítéssel kapcsolatos jövedelmek bevallását a NAV kérdés-felelet alapú kitöltési módja, amely tavaly debütált az eSZJA rendszerben. A fejlesztés már több mint 200 ezer magánszemélynek egyszerűsíti az adminisztrációt.
2026-04-21 15:10:00
A választások utáni héten összességében csökkent a külföldről érkező kereslet a magyarországi lakóingatlanok iránt, de több országból kifejezetten élénkült az érdeklődés. Az ingatlan.com adatai szerint a legerősebb keresletnövekedés Svájcból és az Egyesült Államokból érezhető, de a szavazás utáni héten élénkülés tapasztalható többek között Spanyolországból, Izraelből és az Egyesült Királyságból is.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.