90 százalékkal olcsóbb, mint 10 éve: egyre elérhetőbb a napenergia

90 százalékkal olcsóbb, mint 10 éve: egyre elérhetőbb a napenergia
2023. 09. 26., 14:26

A kutatások alapján nem lesz igaza azoknak, akik szerint a napenergia a túl magas bekerülési költségek miatt sosem válik versenyképessé a hagyományos áramtermelési megoldásokkal szemben.

A megújuló energiaforrások kritikusan fontos szerepet játszanak abban, hogy a bolygónk élhető maradjon a gyermekeink, unokáink számára is. Ezeknek a megoldásoknak egyszerre kell hatékonynak és minél elérhetőbbnek lenniük. Utóbbival kapcsolatban a világ azon részén, ahol nem akadályozzák, sőt, ösztönzik a terjedésüket, nagyon látványos eredményeket sikerült elérni. Egy évtized alatt a töredékére esett vissza például a napenergia-termelő és tároló eszközök ára – állapította meg a klímaváltozással kapcsolatos kutatásokat végző, berlini Mercator Research Institute.

Az Energy Research & Social Science-ben közzétett tanulmány úgy számol, hogy a napenergia előállításának költsége 87 százalékkal, a tárolása pedig 85 százalékkal olcsóbb ma, mint tíz éve. A tudósok szerint ezek az árcsökkenések a globális energiaátállást sokkal életképesebbé és olcsóbbá tehetik, mint azt korábban várták.

„Egyes számítások szerint a világ energiafogyasztását 2050-ben már teljes mértékben és költséghatékonyan lehetne fedezni napenergia-technológiával és más megújuló energiaforrásokkal. Ez persze egy rendkívül optimista forgatókönyv, de jól mutatja, hogy a jövő nyitott – nyilatkozta Felix Creutzig vezető szerző, a Mercator földhasználattal, infrastruktúrával és közlekedéssel foglalkozó munkacsoportjának feje. – Az éghajlati tudománynak, amely a politikai döntéshozóknak iránymutatást nyújt a forgatókönyv-modellekben, a lehető legszorosabban kell tükröznie a technikai fejlődést. Tanulmányunk célja is az, hogy ehhez megfelelő inputot adjunk.”

A technológiai áttörések, a termelés növekedése és a méretek csökkenése miatt a napelemek ára évek óta fokozatos csökkenésben van, és egyre elérhetőbbé válnak, mind az otthoni, mind az üzleti fogyasztók számára. Ráadásul a hatékonyságuk növekedésével egyre több napfényt lehet energiává alakítani, így a költséghatékonyság is emelkedik. A kormányzati támogatások és ösztönzők számos országban segítik a napenergia használatát, de vannak persze olyan régiók is, ahol más érdekek okán inkább gáncsolják a terjedését.

A kutatás hozzáteszi: az energiatárolók, különösen a lítium-ion akkumulátorokat használó rendszerek szintén sokkal olcsóbbá váltak. Ez azért örömteli, mert megsemmisíti azt a maradi érvet is, hogy a napenergia nem hasznosítható, csak akkor, ha pont szép, tiszta az ég. Az elektromos autók növekvő népszerűsége és a gyártási kapacitás bővítése szintén a költségcsökkenés legfőbb tényezői közé tartozik. A szoláris technológiák fejlődésével a tárolórendszerek élettartama és energiasűrűsége is nőtt, így azok még versenyképesebbé váltak.

Az akkumulátorok például kilowattóránként már ma is olcsóbbak annál, amit egy két évvel ezelőtt közzétett tanulmány 2030-ra jósolt.

A hálózatba egyre nagyobb mértékben integrálódnak olyan energiatárolási technológiák, amelyek nagy mennyiségű tartalék energiával és a csúcsterhelés csökkenésével kecsegtetnek. Magyarán: a tárolás az integrációnak és a zuhanó bekerülési áraknak köszönhetően gazdaságilag is egyre életképesebbé válik.

„Az üvegházhatású gázok kibocsátása magasabb, mint valaha, és az eddigi intézkedések túl lazák, de ebben a politikailag nehéz helyzetben a technológiai fejlődés felér egy reménysugárral – vallja Jan Minx társszerző, a kutatóintézet alkalmazott fenntarthatósági tudományokért felelős munkacsoportjának vezetője. – Az új forgatókönyvmodellek belátható időn belül bizonyíthatják, hogy a globális éghajlati átállás talán nem is olyan költséges, mint korábban feltételezték, sőt, akár költségmegtakarítást is eredményezhet - feltéve, ha végre hajlandóak vagyunk foglalkozni a problémával.”

A szakértők világszerte arra számítanak, hogy a napenergia és az energiatárolás árai a következő években tovább zuhannak. Ezt a tendenciát a technológiai fejlődés, a fokozódó verseny és az éghajlatváltozás elleni küzdelem miatt egyre hangsúlyosabb megújuló energiaforrások terjedése fűti.

Gábor János

Főoldali kép: wirestock - Freepik

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS