Az új szabályok szerint a gifeket, mémeket és az újságcikkekből vett rövid részeket továbbra is megoszthatjuk az online felületeken. A javaslatról márciusban szavaz az Európai Parlament.
A szerzői jogokkal kapcsolatos új szabályokat az Európai Parlament (EP) a digitális korszakra és az olyan nagy online felületekre szabta, mint a YouTube, a Facebook vagy a Google News. Ezek szerint az ilyen óriás online platformok a jövőben nem kereshetnek pénzt azzal, hogy az újságírók és a művészek tartalmait használják anélkül, hogy fizetnének nekik érte – olvasható az EP közleményében.
„Sikerült elérnünk egy igen jó megállapodást. A parlament álláspontja ugyan erősebb volt a felületek kötelezettségeivel kapcsolatban és hasonló jogokat kíván elérni a sportesemények kapcsán is, ám ezen még dolgoznunk kell a jövőben. Jelenleg azonban örülök, hogy egy ilyen jó és kiegyensúlyozott megállapodást értünk el a Tanáccsal” - mondta Axel Voss (néppárti, német) jelentéstevő.
Az új szabályokról szóló megállapodást a parlament és az Európai Tanács már február közepén megkötötte.
A jogi ügyekért felelős szakbizottság a javaslatot február 26-án fogadta el. Axel Voss képviselő a további teendőkről így nyilatkozott: „Reméljük, márciusban az EP megszavazza a reformokat, ezzel pedig uniós szinten végzünk is az eljárással. Ezután a tagállamoknak kell bevezetniük a szabályokat, amelyre két évük lesz. Ez a megállapodás segít az internetnek felkészülni a jövő kihívásaira, hogy egy olyan térré váljon, amely mindenki javát szolgálja, nemcsak a hatalommal bíró kevesekét.”
Bárhol kóstoltam, két napon keresztül előbb-utóbb felemlegették. Túl sokan ahhoz, hogy szó nélkül hagyjuk.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a projekt kivitelezési és finanszírozási szerződését.